ÉLJ A TERMÉSZET EREJÉVEL
LUGOSÍTÁS
A sav-bázis egyensúly, mint testünk egyik alapvető szabályozási rendszere.

A sav-bázis egyensúlyról:

A test három alapvető szabályozása, a víz-, ásványi anyag-háztartás és a sav-bázis egyensúly bonyolult egységet alkot. Ez egy dinamikus és élő folyamatot jelent, ami a vér által, a kötőszövet és a vese között zajlik. Emellett fontos még a gyomor savszolgáltató szerepe. A kötőszövet csak úgy maradhat működőképes, ha fölváltva telítődik savval és bázissal, s ezek ritmikusan ki is örülnek belőle.
A test ezen háztartása szabályozza a légzést, a keringést, az emésztést, a kiválasztást, a védekezést, a hormontermelést és még sok más funkciót. A savaknak és a bázisoknak egyensúlyban kell lenniük, mert a savakra is szüksége van a szervezetnek az égési folyamatokhoz és az energiatermeléshez. Ha ez az egyensúly eltolódik akármelyik irányba is, az nagy terhet jelent a szervezet számára. Sav és bázis a szervezetben: egyensúlyban kell őket tartani, de bázikus oldal legyen kissé túlsúlyban.

A savakról

Tehát a savak szükségesek, hiszen égés során energiát nyerhetünk belőlük. A savak vizelethajtó hatással rendelkeznek, így a vesén át fontos bázisképző anyagok (kalcium, kálium, nátrium) is kimosódnak a szervezetből.
Testünk önmagától bázisokat nem tud előállítani, de a táplálékból már tud termelni. Savakat azonban az anyag-cserefolyamatok során maga termel. A test savasodása függ a körülöttünk lévő vegyi anyagoktól, környezeti mérgektől és nagy mértékben a táplálkozástól.
Egyetlen anyag sem abszolút savas vagy bázikus természetes állapotban. Azonban civilizációs táplálékunk 80-90%-ban savképző. Ezzel szemben táplálkozásunkban 75% bázikus, ásványi anyagokban gazdag élelmiszerre és csak 25% savképző táplálékra lenne szükségünk. Sajnos amint láthatjuk, a mai ember étkezésében ez az arány éppen fordított.


Honnan származnak a savak?

- húgysav: az elfogyasztott húsból és sejtpusztulásból
- tejsav: az izommunkából
- csersav: a kávéból és a feketeteából
- nikotin: a dohányzásból
- kénsav: a visszatartott szelektől és a sertéshúsból
- acetilszalicilsav: a fájdalomcsillapítókból
- ecetsav: az édességekből és a zsiradékokból
- oxálsav: pl. a rebarbarából, a spenótból és a kakaóból
- sósav: a stresszből, a szorongásból, a bosszúságból
- salétromsav: a pácolt húsból, a kálium-nitrát hozzáadásával készült sajtokból

E savak megtámadnák szervezetünket, ha az a lehető leggyorsabban nem közömbösítené őket. Ehhez ásványi anyagokra van szüksége, amelyek a savakkal reakcióba lépve sókat képeznek, majd salakanyagként lerakódnak.

Mi savasít még? Ha az ember túl sokat vagy túl gyorsan eszik (erjedési folyamatok indulnak be a gyomor-bél traktusban). Vagy gondoltuk volna, hogy a tartós rosszkedv, a negatív gondolkodás és a pesszimista beállítottság is állandó savas közeget teremt?


A pH érték

pH érték: fontos mérőszám, tájékoztat a sav-bázis hálózat állapotáról, ami létfontosságú az emberi szervezet alapvető szabályozásában is. Befolyásolja a légzést, a keringést, az emésztést, a kiválasztást, a védekezést, a hormontermelést többek között.

Az ember vérének normál pH értéke 7,4, lehetséges ingadozás csupán nagyon szűk határon belül lehet, szám szerint 7,35 és 7,45 között.

7,0 alatt és 7,8 fölött = életveszély
7,35 alatt acidózis = túlsavasodás
7,45 fölött alkalózis =savhiány

Az anyagcsere állandóan savas kémhatású hidrogénionokkal látja el a vért, annak pH értéke egészséges személynél mégis állandó marad, mivel a szervezet semlegesíti a savakat. Ezt nevezzük isohydria-nak.
Vizelet pH értéke: 4-8 közötti. Az alsó érték betegekre jellemező, a felső csecsemőkre. A magzat 9 hónapot tartózkodik a lúgos kémhatású magzatvízben, melynek pH-értéke a 8-at is meghaladhatja. Azonban születésétől fogva, az ember vérének és vizeletének pH-értéke egyre lejjebb csökken, azaz egyre savasabb lesz.

A vizelet pH értéke a nap folyamán erősen ingadozik. A reggeli vizelet általában savas kémhatású, mert a test éjszaka megpróbálja kiválasztani a felesleges savakat. Délután 17 óra körül azonban ez átfordul bázikus kémhatássá. Ezt a változást lakmuszpapír segítségével nyomon is követhetjük. Ha ez nem így van, akkor az az elsavasodás jele. Az esti, kifejezetten bázikus és ásványi anyagokban gazdagon étkezéssel biztosíthatjuk, hogy a szervezet éjszaka valamennyire közömbösítse a savakat.





Az elsalakosodás kronológiája

- sav/méreg/káros anyag
- ásványi anyagok „rablása"
- közömbösítés
- salakképződés
- salaklerakódás
- a mirigyek elsavasodása, stb.
- a funkciók savkárosodása
- gyulladások
A semleges sóból csak a lerakódás után válik salakanyag.




Miért kerül sor a salakanyagok lerakódására?

- Ha keveset iszunk, kevés lesz a testfolyadék a szervezetünkben, emiatt magas lesz a sók koncentrációja.
- A túl magas koncentráció miatt a sók kicsapódnak és lerakódnak (mint amikor túl sok cukrot teszünk a kávéba, és az leülepszik)
- Először a nehezen oldható sók csapódnak ki: a húgysavas és oxálsavas sók.
- A lerakódásban fontos szerepet játszik a hőmérséklet és a szívtől való távolság is.
- Lerakódások bekövetkezhetnek lelki veszteségek kompenzálására is.


Lúgosító készítmények>>


A salakanyagok jelei

- megkeményedett, megkocsonyásodott salakanyagok a kötőszövetekben (narancsbőr) és az izületek, csigolyák között (nyomásérzékenység)
- salakanyagrögök fájdalmasan nyomják az idegvégződéseket (neuralgiák)
- talpunkon és fejbőrünk alatt nyomásra érzékeny tűkristályok jelennek meg
- a salakanyagok kristályai lecsiszolják a csigolyák és izületek közeiben található porcot
Az izomszövetekben lévő koncentrált savmennyiség fáradtságot okoz, rosszul alszunk, nem tudjuk kipihenni magunkat.


Miből tudhatom, hogy a szervezetem el van-e salakosodva, és mennyire?

- hajnövekedés csökkenése
- fakó, ráncos arcbőr
- vérző íny
- meglazult fogak
- deformálódott kéz- és lábkörmök
- vérkeringési zavarok a végtagokban
- táskás szem
- váladékozás
- „hulladéklerakó helyek" a bőrön
- vízvisszatartás/ödéma
- öregségi és májfoltok

Lúgosító készítmények>>