B VÉRCSOPORT

A „B” vércsoportú emberek különlegesek , kevésbé hajlamosak a szív és érrendszeri, valamint degeneratív betegségekre.

  irja a "lifetilt honlapja"   (http://www.lifetilt.hu) 

Ha neked is B a vércsoportod és érdekel az ehhez kapcsolódó DIÉTA ezt érdemes elolvasnod!!!

Nem tudom  minek köszönhető, talán az isteni gondviselésnek, vagy egyszerűen csak a B-sek a kiválasztottak, de míg a 0-ás vércsoportúakat eltíltanak sok mondentől addig a  B vércsoportú emberek még tej termékeket is fogyaszthatnak,  Ez a fajta  szabadság  persze azt is eredményezi, hogy a diéta összeállításánál is tágabb keretek között tudsz majd mozogni.

Húsfogyasztásnál előnyben a pulykamellfilé és a marhahúsok, és én kifejezetten azt javaslom, hogy barátkozzatok meg a nyúlhús fogyasztásával még akkor is ha “olyan édesek”, és te nem eszel meg ilyen cuki állatokat meg különben is hogy képzelem.

 

1. A pulyka, marha és nyúl hús lesz az alap.

2. Tengeri halakat hetente legalább négyszer, de ha egyet ki kéne emelnem, akkor a nyelvhal mindenek fölött és a lazac beszerzése is legyen elsődleges szempont. Tudom a lazac drága meg minden, de most anélkül hogy belemennék hosszas fejtegetésekbe, a lazac kilója 4200 forint, amit enni fogsz kb 2 hétig. 4.200 forint. Az pont 3 szar kaja bármelyik menzán. Most akkor miről beszélünk?

Tilápia. Vegyetek tilápiát. Menjetek és vásároljatok fel annyi tilápiát, amennyit csak tudtok. Olcsóság,  magas tápanyagérték.

Mielőtt továbbmennénk, a következő 1 percben szeretném bemutatni, hogy a LifeTILT mitől lett nagyobb prezident, mint a legtöbb életmóddal foglalkozó oldal. Először is olvassátok el ezt a mondatot.

„Egyedül a B vércsoportúak fogyaszthatnak bátran tejtermékeket, mert a B típusú antigénben található elsődleges cukor a D-galaktóz”

Hát mi ez a szöveg már? Te olvasgatnál ilyen  unalmas mondatokat? Persze hogy nem. Sajnos nekem muszáj volt anno, hogy összegezni tudjam a lényeget a tejtermékekkel kapcsolatban.

3. A „B” vércsoportnak mehetnek a tejtermékek, vagyis inkább csak konkrétan 4 féle. A tej, a kefir, a cottage cheese és a túró.

És hogy megelőzzem a kérdéseket. Nem, a mozzarella nem és annak light változata sem, valamint semmi sem, amin a Danone név szerepel. (Ezek még léteznek egyáltalán?) A 0%-os joghurtok mehetnének, ha végre lenne olyan gyártó, aki a 0,1%-os zsírtartalmú johurtokat nem verné tele 4- 6 gramm cukrokkal decinként.

4. Lenmagolaj. Süssetek lenmagolajjal vagy olivaolajjal. Ha nem teszitek, naponta egy kávéskanállal akkor is menjen le, ezt a kalória bevitelt a diétába minden nap beleszámoltam. A „B” vércsoportúaknak is tilos a kókuszolaj, akárcsak a kókusz és minden ami kókusszal kapcsolatos.

A “ de hát miért nem” tipusu kérdésekre nem vagyok kiváncsi, és arra meg végképp nem ami így kezdődik, “de én azt olvastam, hogy…”

5. Zöldségek minden mennyiségben szinte válogatás nélkül mehetnek, kiváltképp a zöldleveles zöldségek, mint például sóska vagy spenót levél és petrezselyem!!!, de ugyanígy mehet a cukkini, padlizsán és az összes hasonlóan idióta nevű zöldség.

6. Gyümölcsöknél a “B” vércsoport szmára 3 kiemelt kategóriás gyümölcs van, ami az ananász az áfonya és a szilvát jelenti. Ha gyümölcsökre vágytok, akkor ezekre gondoljatok először, másodszor pedig a kiwire, harmadszorra pedig az eperre, és a narancsra.

7. A gyógyteák a B csoportnál nyernek csak igazán értelmet, és fogyasztásuk a B-sek számára különösen ajánlott. Ha lehet a zöld tea bevitele legalább akkora legyen mint a mentes vízé / nap, persze a csalán tea fogyasztása mellett, az első 30 napban.

8. Ne használjatok fahéjat és iktassátok ki teljesen a paradicsomot.

A fűszerekről nem kell sokat tudni, de annyit mindenképpen, hogy a curry és a gyömbér jó, a bors pedig rossz. A só fogyasztást külön pedig már megbeszéltük, hogy NEM.

9. A kalóriaszám nem mehet 1.400 alá. Edzésnapokon ez bátran lehet 1.600-1.800 is, bár 1.800-at úgysem fogtok enni, ahogy ismerem a női tudatállapotokat.

10. Gyümölcsfogyasztás csak a második étkezésig, minden adag nyersen értendő, a kalória számok 100g-ra illetve 100ml-re vannak megadva, és ha nem szeretnétek nagyon időzni a gramm mérleggel, akkor egy evőkanál 15 grammot jelent nagyjából, de csak nagyjából.

És még valami. A tejek ugyan mehetnek, de én az esti fehérje turmixokat azért vízzel innám a helyetekben. Tudom hogy most azt gondolod, hogy így nem annyira finom mintha tejjel innád, 

A fehérjéim vízzel is finomak, semmi szükség tejjel mégjobban rájátszani a hülyesgre, és az éjszakai órákra az alvás idejére, amikor az emésztés amúgy is belassul, még belocsolni egy kis tejet is, amit a szerevezet amúgy is nehezen tud feldolgozni.

Ha lehet ne büntessük a szervezetünket azzal, hogy éjjel a tejjel keljen megbírkoznia ahelyett, hogy az energiákat a pihenésre, az átalakulási folyamatokra, és a szervezet regenerálódására fordítaná.

Persze azt is tudom, hogy a nők igen nagy százalékánál a fehérje turmix adja meg az édesség utáni vágyuk legfőbb forrását, de

- így is finom

- ez csak egy 75 napos program, 75 nap pedig igazán nem nagy ár a nyári miniszoknyában arcoskodásokért cserébe, főleg ha az ezzel járó előnyöket és a női lelkeket oly kellemesen melengető elismerő, vagy éppen az „ ú basszus hátdemegcsinálnám” pillantásokat vesszük.

11. Ami nincs a listán az nem mehet. Ha lenne egy „lehet-e enni” szavakkal kezdődő kérdésed felém a jövőben, akkor előtte nézd meg hogy szerepel-e a listán. Ha nem, akkor ne tedd fel, mert a válasz az lesz, hogy NEM, nem mehet.

12. Facsarj citromot a teádba. Annyit csak bírsz. Facsarj egy kicsit többet annál, mint amire azt gondolnád én ennyire gondolok.

Alap táblázat

pulykamell (139), marha felsál (249) hátszín (228) bélszín (247) szarvas (123) nyúlhús (106)

lazac (215) nyelvhal (85) tőkehal (89) barramundi (97) tilápia (96)

olivaolaj (902)

mandula (626)

édesburgonya (86) bulgur (325) quinoa (374) jázmin rizs (320) puffasztott rizs (356)

brokkoli (24) karalábé (39) kelkáposzta (35) spenót (20) sóska (58) vöröshagyma (40) lilahagyma (40) retek (16) saláta (10) sárgarépa (35) uborka (11) kovászos uborka (12) cékla (30) fokhagyma (133) gomba (40) laska csiperke vargánya, édesburgonya (86) paprika (20)

áfonya (50) szilva (46) alma (52) citrom (29) ananász (50) eper (32) kivi (61) narancs (62)

petrezselyem, rozmaring, tárkony, turbolya, mustármag, kömény, kapor, bazsalikom, ánizs, torma

egész tojás 68 tojás fehérje (14) sárgája (54) zabpehely (376) túró (120) kefír (56) cottage cheese (100) tej 1,5% (48) 0,5% (39) 0,1% (32) mandula tej (38)

 

 

1.nap – 1.545 kcal

reggeli: (288 kcal) 2 egész tojás 2 fehérje újhagyma paprika 2 puffasztott rizs

10: (360 kcal) cottage cheese (campus. ez a neve a legjobb értékekkel bíró cottage cheesnek) a CC elég sós szal én ezt sovány túróval keverném fele-fele arányban. tehát 5-5 dkg CC és túró 10 dkg marhahús

ebéd: (546 kcal)15 dkg pulykamellfilé 3 ek jázminrizs édesburgonya

uzsonna (240 kcal)10 dkg túró sóska levél gomba 2 szelet puffasztott rizsen szépen elkenve

vacsora: (110) 30g Premium Protein

2.nap – 1.468 kcal

nem tudom hogy kinek volt már orgazmusa reggelitől, de ha még nem volt, akkor mindenképpen a következő összetételű reggelit javaslom mert ez nem csak finom, hanem baromi tápláló is egyben. Volt idő amikor hetekig ezt ettem reggelire

(457 kcal) 3 dl mandulatej 1 alma vagy bármilyen választott gyümölcs a táblázat szerint de én itt most almával számolom a kaloriát, 3 ek. zabpehely és 30 g fehérje 5 dkg túró. Elképesztő. Tényleg az.

10: (250 kcal)1 főtt tojás 4 sz puffasztott rizs cékla

ebéd: (380 kcal) 20 dkg nyelvhal 3 ek bulgur brokkoli

uzsonna (271 kcal) kefír 10 szem mandula 4 sz puffasztott rizs

vacsora (110 kcal) 30g Premium Protein

3. nap – 1.724 kcal

Ez egy tökéletes edzés nap melletti kajálás

reggeli: (409 kcal) 3 tükör tojás gombával ujahgymával paprika 3 sz puffasztott rizs

10: (314 kcal) 12,5 dkg túró (fél doboz) 30 g Premium Proteinnel elkeverve 5-6 szem eper

ebéd: (578 kcal) 10 dkg nyúlhús 10 dkg lazac 3 ek. quinoa saláta uborka retek uzsonna: (223 kcal) 1 ek quinoa gomba kefír 2 sz puffasztott rizs

vacsora (110 kcal) 30g PROtein

Folyadékbevitel. 1 liter zöld tea szépen termoszban betéve táskába és azt kortyolgatva meginni a nap folyamán. 1-1,5 liter víz ívása minden étkezés mellé 3 decinként és persze csalán tea 3-3 deci reggel éhgyomorra és este a 4. és az 5. étkezés között.

7 NAPOS FOOD-TÓL RENDELHETŐ NARANCSBŐR “B” DIÉTA A lifetilt  OLDALÁN.

Mindent leírtam, amit a “B” vércsoport diétáját illetően amitolvastam a LIFETILTen