ARC-DIAGNOSZTIKA

Nekem mint talpreflexológus az arcod diagnosztizálása egy megerősítést ad. Ahogy a talpadon is minden szerv megtalálható ,úgy az arcodon is. Például :rád nézek és látom a szemed alatti duzzanatot ,ebből valószínűsítem hogy a veséddel gond lehet. Aztán a talpmasszázs alatt is fájdalmas a vesének a pontja akkor bizonyos ,hogy el kell menni egy vizelet vizsgálatra vagy UH-ra. Én érzékelem ,hogy a vesédnek lehet baja ,de csak az orvos tudja megmondani a konkrét betegséget a leletekből. Persze ha már tudod mi a betegséged neve, a talpmasszázs által nagyon sokat segíthetünk rajta ill meg is gyógyíthatjuk. A szemnél maradva a LILA karikák a szem alatt az orrmelléküreg záródását mutatják, míg a FEKETÉS karikák azt jelzik, hogy nem jut elég oxigén a szervezetbe és a VASbevitelt is növelni szükséges. Te is nézz bele reggelente a tükörbe! Nem is gondolnád, hogy az arcod mennyi mindent elárul egészségedről. A száj körüli terület és az áll a nemi szervekről „beszél”: a foltos áll gyakran a hormonháztatás felborulását jelzi. Ha változást fedezel fel az arcodon, akkor kezdjed azzal, hogy vizsgáld meg, melyik területen is helyezkedik el? Az arcodat képzeletben oszd fel három részre: A FELSŐ RÉSZ: a szellemet képviseli. A hajtő szélétől a szemöldök felső részéig tart. Minden, ami a gondolkodásunkkal kapcsolatos. A KÖZÉPSŐ RÉSZ: az érzelmeket képviseli. A szemöldök és az orrhegy közötti terület. A lelki, érzelmi életünket mutatja meg ez a terület. A HARMADIK RÉSZ: a testet képviseli. Az ösztönvilág megnyilvánulását mutatja meg.

MEGFIGYELÉS

Amennyiben bármilyen elváltozást észlelsz, figyeld meg alaposan, hogy melyik területen is jelent meg az arcodon . Melyek lehetnek ezek az elváltozások? Egy elszíneződés, egy pattanás vagy akár egy duzzanat, mind, mind üzenet a számodra. Ilyen üzenet lehet az is, ha egy apró ránc bemélyül. AZ ARC FELSŐ RÉSZÉNEK üzenetei esetén , az arcunk jelzi, hogy valószínű túl sokat foglalkozunk vagy vívódunk valamilyen gondolaton, problémán, megoldást keresünk az életünkben. Ilyenkor figyelj a lazításra, érdemes beiktatni a nap folyamán egy meditációt, vagy néhány perc, lazító, gondolatcsendet az életedbe: Üzenet: Egy nagyon egyszerű technika. Bárhol bármikor megcsinálhatod, ha egy kis lazításra vágysz. Lélegezz, miközben figyeld a légzést és számolj a következő módon: Belégzés: 1…2…3…4… Tartsd bent a levegőt és feszítsd meg izmaidat amennyire csak tudod: 1…2…3…4…. Kilégzés: 1….2…3…4… Légzésszünet: 1…2…3…4… Ismételjük meg 4X. Pár perc és máris nyugalom és béke tölti el a tested. Test- szellem -lélek harmóniába kerül! Törekedj ennek a hármas egységnek az egyensúlyára. AZ ARC KÖZÉPSŐ RÉSZÉNEK üzenete a lelkünknek szól. Gondolkozz el a következő dolgokon: szeretettel gondolsz-e magadra? Érdemesnek tartod-e magad a szeretetre? Törődsz magaddal? Ezekben a válaszokban magadhoz őszinte legyél! Tudom, most azt gondolhatod, hogy közhely de nagyon szeresd magadat ! Üzenet: Legyen a héten egy olyan nap amikor LEGALÁBB 20 percet csak magaddal foglalkozol. Amikor azt csinálsz, amit szeretnél. Akár azt is csinálhatod, hogy éppen nem csinálsz semmit. Engedd meg magadnak! Menj el kozmetikushoz vagy fodrászhoz,vegyél egy illatos fürdőt..... Akármit is csinálsz az az idő csak rólad szóljon. Mosolyogj magadnak a tükörben. Most senki nem lát! Akár azt is kipróbálhatod, hogy azt mondod magadnak, hogy szeretlek! AZ ARC ALSÓ RÉSZÉNEK üzenete a testednek szól. Üzenet az ösztönök, a testi szükségletek világából. Gondold végig, hogy mennyire figyelsz a táplálkozásra, a mozgásra, a pihenésre? Üzenet: Egy séta vagy sport a friss levegőn, vagy egy kirándulás feltölt friss levegővel. Menj el jogázni, vagy tornázni. Találkozzál barátokkal és üljetek be valahová együtt. De csinálhatsz böjt napot is . A tested hálás lesz érte hidd el!

ARCRÓL MÉG TöBB

Te is segíthetsz családodnak , szereteidnek, kollégáknak...stb arcdiagnosztikával. De tudnod kell ha másik embert vizsgáluk az arc megnézése mellett fontos megvizsgálni a jelenlegi fizikai és a lelkiállapotát és az életkörülményeihez, környezetéhez viszonyítani. Amikor diagnosztizálunk és hallgatjuk a vizsgált személy elbeszélését, rá kell hangolódni az elbeszélésére. Ilyenkor a részletek nélkül is egy idő után megérezzük, hogy milyen problémák vannak a háttérben. Amikor számunkra ismeretlen személlyel találkozunk, érdemes arra figyelni, hogy milyen érzést vált ki belőlünk. A bennünk lévő érzés lehet az első pillére annak, hogy ráhangolódjunk. A bennünk lévő érzést figyelve gyorsabban megértjük a részleteket a beszélgetés alkalmával. A figyelmes szemünk ilyenkor csak alátámasztja azt, amit amúgy is érzünk már. Kerüljük bármilyen jó diagnosztikus képességünk esetén is, hogy „ítéletet” mondunk a másik felett. Mivel az arcunk mindig szem előtt van, így elkerülhetetlen, hogy aki ismeri, kiolvassa belőle a testi-lelki bajainkat. Fontosnak tartom, hogy kellő alázat nélkül ne fürkésszük senki arcát azért, hogy olyan dolgok birtokába jussunk, amit az illető nem akar nyilvánosságra hozni. A másik veszélyt a „féltudásnak” tartom, hiszen a részek tudása nem jogosít fel arra, hogy diagnosztizáljunk. Ha tudom, hogy az arcon melyik a szív zóna, mit érek el, ha valakinek azt mondom, hogy a veséddel baj van? Maximum megijesztem őt. Két fontos dolgot tartok elkülöníteni az arcdiagnosztikában: Az arc, fej formáját, szerkezetét Az arc bőrén, a hajon, a szemen lévő elváltozásokat Az arc berendezése, a fej formája, szerkezete a személynek a típusára, jellemére, hajlamaira mutat rá és ezekkel kapcsolatosan ad hasznos információkat. Az arc bőrén, a hajon, a szemen lévő elváltozások meg a belső szervekről ad információt. Tudtad, hogy az emberek biológiai kora sokkal fontosabb, mint a tényleges életkora? Diagnosztikai szempontból érdemes szem előtt tartani azt a tényt, hogy a testi-lelki egészségnek örvendő emberek fiatalabbnak látszanak a tényleges életkoruknál. Annak, aki a húszas éveiben jár két-három évvel, a harmincasoknak négy –öt évvel a negyveneseknek hat- hét évvel. Tehát különbséget teszünk az emberek testalkata, temperamentuma és az állapota között. A testalkat a temperamentumunk, már születés előtt eldől. Az arc arányai sokat elárulnak az alkatról, a születéskori állapotról. A hármas felosztás szerint szervezetünk három legfontosabb rendszere az emésztőrendszer, az idegrendszer és a keringési rendszer. A tág pórus azt mutatja meg,hogy túl savas a szervezeted

ÁSVÁNYI ANYAG HIÁNY ÉS AZ ARC

Sajnos a mai korban elég gyakorinak tekinthető, hogy az ásványi anyagok és nyomelemek ugyan kellő mennyiségben rendelkezésre állnak, de azok biológiai értelemben nem reakcióképesek, mert más anyagokkal – mint pl. konzerválószerek, antibiotikumok, bizonyos méreganyagok – reakcióba lépnek. A stressz, a kiegyensúlyozatlan táplálkozás, az elsavasodás, a dohányzás, a kávéfogyasztás szintén az ásványi anyagok részleges hiányát, nem megfelelő beépülését okozzák. És ez mind mind az arcodon is látható. A szöveti sók terápiás rendszerének alapítója Dr. Wilhelm Heinrich Schüssler német homeopata orvos. Alapgondolata, hogy különböző ásványi sók hiánya különféle betegségek kialakulásához vezet, így azok pótlásával ismét helyreállítható lesz az egészség. Dr. Schüssler 12 szöveti sót használt betegségek gyógyítására, megelőzésére. A schüssler sókról bövebben olvashatsz még a honlapomon

IRISZ

Az egészséges ember szem írisze is jelzi, hogy gazdája milyen betegségekre hajlamos, mely szervei érzékenyebbek, milyen kockázattal jár számára egy nem megfelelően kialakult életforma. Jellemző a limfatikus rendszer fokozott reakciókészsége és díszfunkciója. Különösen a mandulák, az orr és a torokkörnyéki lymphák (nyirok) megnagyobbodása észlelhető. Olykor a tüdőkapu nyirokcsomóinak túlműködését látjuk. A nyálkahártyák ellátási zavarait tapasztaljuk. Gyakoriak a felső légutak, hólyag, genitália hurutjai. Az allergiát legtöbbször szénanátha, allergiás kötőhártya gyulladás, aszthma formában látjuk, Lakunák, és fellazult íriszjelek jelzik a bronchiális, tüdő, hólyag szervi elváltozásokat, gyakori gyulladás pigmentet hagyhat. Típusszerei, kezelése: Javasolt a tiszta jó minőségű levegőn való tartózkodás, a rendszeres testmozgás. Jó orrlégzés biztosítását, az extrém meleg és hideg kerülését, az indokolatlan és kikerülhető nyálkahártya irritációk és allergének kiiktatását. Javasolt: az A,B,C vitaminok szedését, élesztőt, kénmáj, nyomelemek (szilícium, Neurosan). Tea és főzet formájában: martilapu, kakukkfű, hársfa, orvosi zsálya, mályva, ökörfarkkóró. Illóolajok: eukaliptusz, cajaputi, ánizs, erdei fenyő, fahéj, kakukkfű. 2. hematogén típus: Barnaszem emésztési zavarok, zaba körök, negroioid népek, mongoloid típusok, bársonyos barna. Ők korán léptek ki a fejlődésből. • telibarna szem, amit szinte feketének látunk. • Sötétbarna haj, sokszor hollófekete is lehet. • A bőr szokásosan barnább területei erősen pigmentáltak. • A nyálkahártyák kissé kékes elszíneződést mutathatnak. • Összességében a bő pigmentáltság jellemző. Megbetegedési tünettana: a típus pathologiája a vérben és a testnedvekben lelhető. A mirigyrendszer megbetegedéseit a lymphatikus túlműködés jelzi, de itt ellentétben az előzővel, a nyirokcsomók megkeményedettek, apróbbak. Mirigybetegségek a lymphatikus rendszer csökkent reakciójával, vagy reakcióhiányával zajlanak. A hiányosság oka gyakran a nyomelemek és mikroelemek hiányára vezethető vissza (jód, réz, vas, arzén, arany). A vér leukopéniás betegségeit találjuk, tehát az infekcióknál a fehérvérsejtszám általában alacsony. A vashiányos vérszegénység okozza itt a gyakran megfigyelhető kifejezett sápadtságot, fáradékonyságot. A vér és nyirokrendszer daganatos megbetegedései gyakoribbak. Sajnos az egyéb pathologiájú daganatok kialakulásával is számolni kell. Típusszerei, kezelése: nyomelemek és elemek pótlása a védekezés, és az immunműködés javítása érdekében: vas, arany, aurum jod, ersen jod, argentum vegyületei. Thuja, Echinacea, Aranyvessző, csipkebogyó stb. anticarcinogén kezelés antioxidánsokkal. C,E,A vitaminok. 3. kevert vagy vegyes típus • átmeneti jellegű konstitúció. • Az írisz barnának tűnik. • A stroma barna pigmentációja mögül előtűnhet a bázis alapfelület kékes színe. • Így barna, sárgásbarna, zöldes-barna mikroszkopikus képet látunk. • Labilis gének által irányított íriszstroma pigmentációról van szó. Megbetegedés tünettana: gyakoriak az anyagcserezavarok, amelyek tovább ronthatják az amúgy is sérülékeny máj működését. (cukorbetegség, zsíranyagcsere zavar). Típusszerei, kezelése: májkímélő életmód, a toxikus ártalmak kerülésével (alkohol, májkárosító gyógyszerek, szerves oldószerek inhalálása károsító hatású). Májvédő anyagok: tea és tinktúra formájában Kurkuma-gyökér, Galanga-gyökér, mustármag. Árnikavirág, Szalmagyopár virág, Máriatövistermés tinktúra, Bazsalikom, Orvosi kálmosgyökér, Körömvirág tinktúra, Hársvirág, Római kamillavirág, narancshéj, Kardamom termés, Fodormenta, borsmenta, Cickafarkfű, köménymag, édesköménymag, koriandertermés, rozmaring javasolt. Illóolajok: ánizs, narancshéj olaj köményolaj stb. Serkenti a májműködést, és fokozza az epetermelést. A pupilla 1. pupilla szűkület (kicsi a pupilla): A paraszimpatikus tónus túlsúlyának a jele. Ilyen személyeknél gyakorlatilag fokozott, általános túlérzékenység lép fel, gyors a gyomor és a bél perisztaltikája, vizelet és székletürítés, fokozott a nemi vágy, erős hajlam a hátgerinc-sorvadásra. Az ilyen szem szúrósnak, leskelődőnek hat. Gazdája sok esetben brutális, egoista, fellengzős, ironikus. Végletek embere (ateista vagy kórosan vallásos). Túlnyomóan húsfogyasztó, ami rontja az állapotát. 2. pupillatágulat (nagy pupilla): a szimpatikus idegrendszer túlsúlyát jelzi, ami étvágytalanságot, rossz gyomrot, a perisztaltika nem megfelelő működését, székrekedést, gyenge nemi dinamikát is jelezhet. Az ilyen ember fóbiára, pszichózisra, mániára hajlamos és kényes a tüdeje. Puha típus, simulékony, családszerető, könnyen lelkesedő, idealista. A tudomány, a vallás, művészetek szeretete jellemzi. Táplálkozását elhanyagolja. 3. Hippus (fénytől független pupillaváltozás): ez esetben az úgynevezett cikk-cakk emberrel találkozunk. Az egész vegetatív idegrendszere zavaros. Ha a pupillák gyors ütemben tágulnak és szűkülnek, az egy epilepsziaszerű állapotnak a jele. 4. Anizochoria(pupilla egyenlőtlenség): többnyire luetikus (szifilisz) eredetű, de okozhatja meningitis (agyhártyagyulladás utáni állapot), vagy diftéria is. Ilyen esetekben sürgős orvosi vizsgálat szükséges! Jeltan: a jeltan összefoglalja és rendszerezi a végtelen számú megjelenésű képformájú íriszjeleket. Segítségével következtethetünk az észlelt íriszjel szervi jelentésének súlyosságára, tendenciájára, és várható kimenetelére. Az íriszjelek genotípusosak, vagy fenotípusosak lehetnek. A genotípust a struktúragének és a szabályozógének alakítják ki. A fenotípúsok megjelenési képtípusok, reakciótípusok. A struktúragének sérülése strukturális elváltozással jár. A struktúrajelek (szervi jelek) domináns – recessziv öröklődésűek. 1-6 éves korban alakulnak ki. A szabályozó gének sérülése rejtve marad(hat) és szervi díszfunkciókban jelentkezik hatásuk. Struktúrajelek: genetikus szervi jelek,- struktúragénekhez kötött, örökölhető, topográfiailag stabil jelek. Lakunárisok (szervi elégtelenség, betegségre való hajlam, érzékenység jele). Ovális, levélformájú felületi struktúraformációk az íriszstromában. Zárt vagy nyílt formájú lehet. Elsősorban az agy, a szív, a tüdő, a vese, és a hasnyálmirigy területén. A nyílt lakunáris a szerv akut működőképességére utal. Lépek lépformájú strukturális alakzatok, főleg a felső a felső íriszstroma réteget érintik. Szervi gyengeségeket jeleznek, melyek a szövettáplálás zavaraival függnek össze (sejtlégzés zavara). Kripták: romboid struktúra formációk. Élesen körvonalazó stroma deformitás veszi őket körül. A kripta üregében szubsztancia-defektus található. Minél mélyebbek és feketébbek, annál határozottabban utalnak a szerv károsodásának krónikusságára. A kripta környezetében lelhető világos részek és a vazális ingerjelek a megbetegedés akut fellángolására utalnak. A kriptákat leggyakrabban a gyomormezőben, és az íriszfodron a bélmezőben látunk. Ulcusra (fekélyre), perforáció felé hajló folyamatra lehet következtetni. A hasnyálmirigy területén cisztára, nekrózisra (elhalás) utal. Defektusjelek malignus (rosszindulatú) elváltozások, súlyos degeneráció jelei. Az anyag hiányosságának kicsi pont, vessző, vagy rés alakú jelei. Feketék, mivel az írisz felületét a pigmentrétegig átszakítják. Kedveli a gyomormezőt. Pigmentek (fiziológiai betegségjelek gyulladás, degeneratív folyamat, daganat kísérőjele) Barna: a máj érintettségét, az emésztés és az anyagcsere zavarait kíséri. Fekete: súlyos krónikus folyamatot, malignus (rosszindulatú) elváltozásokat kísér. Okker: a hasnyálmirigy gyulladását és rossz működését kíséri. Sárga (arany): a vesefunkció zavarát, húgysavanyagcsere zavarát, a pajzsmirigy működési zavarait, az A vitamin hiányát jelzi. A pigmentek a szervi jel mellett elhelyezkedve, az érintett szerv betegségének krónikusságára, rosszindulatúságára utalnak. 1. Sáv, a pupillaszegély színjelzései: normális színe barnásvörös, szabályos kör alakú, megszakítás nélküli. A korallpiros elszíneződés alultápláltságra, energiaszegénységre utal (de nem a kalória hiányra). Az ilyen személy gyorsan kifárad, inkább szellemi érdeklődésű. Ha a szín normális, de, a folyamat fogazásszerűen megtörik, akkor az a gerincoszlop hiányosságait jelzi, de ha elszíntelenedik az az aggkor jele, a leépülés folyamatát jelzi. Szürkére változik a szín, ha nem rendszeres a pihenés, a nyugalom folytonosan megzavart (több műszakban dolgozok stb.). Ha hófehérré válik, akkor lelkileg súlyosan sérült az illető. 2-3. sáv, a fodor színjelzései: a világosvörös szín a savtúltengést, a kőképződési hajlamot, a rozsdavörös a krónikus gyomorégéses panaszokat, a sárgásbarna a savhiányos gyomorhurutot, a székrekedéseket, a feketésvörös a krónikus gyomorvérzést (rákgyanú), az okkersárga az idült máj,- hasnyálmirigy-gyulladásokat, a nyombél nedvhiányát, a szalmasárga hasi TBC-t jelzi. A 4. Sáv, a fodorszegély övezetének színjelzései: Tejfehér impregnálódás a tejsavbaktériumok mértéktelen elszaporodását jelzi. A karcinóma előjeleként kell értékelni, mindenesetre súlyos, és egyre súlyosbodó kalcium és nyomelem hiányt jelez. Piszkosbarna szín a bélbaktériumok, megbetegedését jelzi. Zavarosfehértől a piszkosbarnáig színezettség a felborult bélbaktérium egyensúlyt jelzi. Kísérőjele a híg széklet, szélgörcsök. Szürkésbarna elpiszkolódás szintén az emésztési zavarok jelzése, ez egyben a C-D-K vitaminok felszívódásának csökkenését is jelzi. A szalmasárga színárnyalatok megjelenése a mellékvese hormonok zavaraira utalnak. A zsíros széklet is ugyanerre figyelmeztet, ami a bélfalon lejátszódó foszforizálódást jelenti. Egyes fontos mirigyek szektoriális elszíneződései: • A pajzsmirigy színe a szürke-beige. Ez a hormonális vezérlés elégtelensége következtében jelenik meg, magas anyagcsereszintet, gyors fáradékonyságot, testi-lelki labilitást jelent. Hamarosan megjelenik az elhízásra való hajlam is. • A mellékvese színjelzése barnás színű és fonalszerű. Finoman csomózott halászhálóra emlékeztet. • Az agyalapi mirigy (hipofízis) hússzínű pigmentumok formájában jelzi működési zavarait. A sötétebb árnyalatok hormonzavarokra, a világosabbak gyulladásos folyamatokra utalnak. • A hasnyálmirigy jellegzetes jelzése a hajnalpír koszorú. Ez az örökletes cukorbetegség jelzése is. • Az ivarmirigyek a szexuálpigmentumok mindig téglavörös színű és kráteres szerkezetű. Legtöbbször pontokból összetett. Depigmentáció: testi sérülés és-vagy az írisz idegi hibás vezérlése miatti pigmentkioldódás. Dugóhúzó jelenség: 1-2 világos radiális rost dugóhúzószerűen kanyargóssá válik. Fésült haj jelenség: több radiális mutat hasonló képet, mint a dugóhúzó. Sclerosis multiplexnél: só elhagyása, gyökérkezelt fogak kihúzása. Tojás nemi bomba, korai magömlés. Tobozmirigy (ephifizis) vezérlő szerep. Anya nem megfelelő táplálkozása (dohányzás stb. Életerő: stroma vonalak egyenesek, ondoláltak. Fucs-szög . ÚJDONSÁG: Speciális reflexológia tanfolyam indul folyamatosan! Kiegészítve vizuális (az egész ember külső, és belső jegyei alapján a betegség jelek felismerése, értelmezése) állapotfelmérés. Bepillantást nyerhetünk az íriszben lévő jelek jelentőségére.

OTTHONI DIAGNOZIS

Vizelet és széklet, valamint testszag "vizsgálatát" saját magunkon , otthon is fontos időnként elvégezni. Szervezetünk működéséről számtalan módon szerezhetünk információt, s ezek leginkább az orvosi diagnosztika tárgykörébe tartoznak. Az egyre kifinomultabb módszerek már nem csak a megtörtént események lezajlásáról, s annak végsõ kővetkezményérõl adnak tájékoztatást,közölnek, hanem az események fizikai szintû manifesztációját jóval megelőzõen, a szervezet megzavart anyagcsere folyamatairól "értesítenek" s ennek eredményeként van mód az életvitel korrekciójára. Nem szükséges azonban éjjel nappal orvoshoz futkározni, vannak házi módszerek, amelyek segítségével magunk is meggyõzõdhetünk bizonyos anyagcsere folyamatainkról. Mint napi alap információ, a vizelet és a széklet, izzadásunk szaga amennyiben ismerjük a házi vizsgálati módszereket, jól eligazítanak néhány alapvetõ kérdésben. Nézzük meg elõször a saját szagunk üzenetét. Az egészséges embernek nem kellemetlen sem a lehelete, sem a természetes testnyílásainak szaga, de nem kellemetlen a friss izzadás szaga sem. Természetes, hogy mindenkinek a nemétõl, korától, táplálkozási szokásaitól, ivari ciklusától, idegi állapotától egészségi illetve betegségi állapotától és egy sor egyéb külsõ-belsõ tényezõtõl függõen megvannak a saját magára jellemzõ karakterû szag információi, de ezek egészség esetében sohasem kellemetlenek. Bizonyos esetekben-fõleg a párválasztásnál- ezek az illatok egyenesen vonzóak, s nem ritka, hogy egyes párok közt az egyik legerõsebb fizikális kapocs éppen a genitális tájék illata. Vannak azonban olyan esetek, amikor a szerevezet korábbi ugynevezett egészséges alap illata megváltozik, s ez figyelmeztetõ lehet. A teljesség igénye nélkül néhány figyelmeztetõ jel. Amennyiben a lábujjak közén a korábbitól erõsebb erejdt illat van az azt jelenti, hogy többlet szénhidrát került a szervezetbe, ugyanígy ha ammoniás az illat, az azt jelent, hogy több a fehérje bevitel az igénynél. Jellemzõ lehellete van a cukrobetegnek, fõleg elõrehaladott állapotban, ez acetonos szagú. A tüdõbeteg rothadó ammoniás szaga, a veseelégtelenség áporodott vizelet szaga, a májbetegek édes-fanyar szaga, a rákos betegek semmivel össze nem téveszthetõ szaga, egyes nõgyógyászati állapotok igen jellemzõ szaga a gyakorlott gyógyító számára jelzés értékû. De jellegzetes szaga van a félelemnek, a szekszuális aktivitásnak, a fiziokális tettrekészségnek is. Jó ha ezekkel is tisztába vagyunk. Következik a vizelet házi vizsgálata. Elsõ, hogy jegyezzük és mérjük a bevitt és üritett folyadék mennyiségét, az ürités pontos idejét és a részmennyiségeket is, majd ezek napi összesítését. Pár nap alatt úgynevezett trendet is meg tudunk állapítani. A napi vizeletet vizsgálhatjuk összeöntve, de vizsgálhatjuk részegységenként is. Figyelni kell az ürités megindulásának módját, könnyen, vagy nehezen indul, milyen erõs a sugár, folyamatos, vagy akadozik, ürül-e teljesen a hólyag, illetve könnyen vége van-e vagy meg-meg indul még kevéssé, valamely utócsöpögéssel. Ezután az üvegpohárban felfogott vizeletet megtekintjük , megnézzük, hogy tükrös, tiszta-e, vagy van benne valamely idegen anyag. Ez lehet vér, genny, hám darabkák, gyulladásos váladék, sperma maradék/férfiaknál/ de lehet egyéb vese, vagy hólyag homok, kõdarab. Javasolt a napi vizeletbõl üledék mintát figyelni, hogy a napi vizeletben van-e 24 óra alatt látható üledék. A vizelet színe is utalhat bizonyos élettani folyamatokra. A víztiszta bõséges hirtelen ürülõ vizelet utalhat felfázásra, a sörbarna vizeletnél máj-epe zavarra lehet gondolni. A cukorbeteg vizelete édeskés acetonos szagú, a vesebetegé jellgezetesen tömény hugyszagú. Ha a vizeletben vér jelenik meg, gondolhatunk a hólyag vagy a vese, de a hugyvezeték valamely komolyabb betegségére is, mindenesetre bármilyen olyan elváltozást találunk, ami a korábban még nem volt, tanácsos azonnal szakorvoshoz fordulni. Székletünket, sajnos a legritkábban tekintjük meg, pedig a bélmûködésrõl naponta ad jelentést a gazdának. Egészség esetében naponta egyszer, felkelés után, de kitünõ egészség esetében többször is lehet spontán, pillanatok alatt ürülõ széklete, ami nem büdös, s akár hiszik, akár nem nem kell utána papír, mert nyom nélkül ürül. Az egészséges széklet friss szántás illatú, jelentõs számban tartalmaz elhalt mikroszervezetet, rostot, s mindent, amire a szervezetnek nincs szüksége. Az egészséges széklet vastag, szine az epefestéktõl sötét, felszíne nem fényes de nem is matt, a vége épp oly formált és konzisztenciáju mint az eleje, nincs benne vér,nyák,emésztetlen ételmaradék, s VC-n sem hagy nyomot. Minden széklet, ami nem ilyen, az már nem tökéletes. A szorulásos bogyó, vagy a napokig hordott vékony agyagszinû nyákos fényes felületû széklet épp oly rossz, mint a profúz hasmenés, vagy amelyiken nyák, vér található. Figyelni kell azt is, hogy nincs -e a székletben idegen élölény, galadféreg, cérnagiliszta, s a legkisebb gyanú esetén szakorvoshoz kell fordulni. Anyagcsere folyamataink tükörképe a nyelvünk is. A lepedékes nyelv, a rossz lehelet, a lehúzódott iny, mind mind jelzés a kellemetlen testszaggal, beteg vizelettel és széklettel, hogy valami nincs rendben a szervezetben. Az okok megkeresése szakember feladata, a tünetek el mis-másolása viszont nem a mi kompetenciánk. Kérem a T. Olvasókat, fordítsanak nagyobb gondot anyagcsere végtermékeik ellenörzésére! írta: Béky László

VÉR-VIZELET

Teljes vérkép vizsgálat célja: A vérben lévő alakos elemek, köztük a vörösvértestek, a fehérvérsejtek és a vérlemezkék vagy trombociták abszolút számának meghatározására végzik. Ezekből többek között vérszegénységre, vérvesztésre, kiszáradásra, a szervezetben lévő gyulladásos folyamatokra, a vérképzőszervekből kiinduló daganatos betegségre (leukémia, limfóma), illetve egyéb vérképzőszervi betegségekre (pl. csontvelő-elégtelenség), véralvadási zavarok okára lehet következtetni. Választ ad a vérben található vérfesték mennyiségére, a vér alakos elemeinek döntő többségét adó vörösvértestek és a vér folyékony alkotórészének, a vérplazmának az egymáshoz viszonyított arányára valamint a vörösvértestek átlagos térfogatára. Teljes vizeletvizsgálat: A vesék kiszűrik a vérkeringésből az anyagcseretermékeket, a salakanyagokat, és szabályozzák a szervezet vízháztartását. Emellett a páros szerv visszatart bizonyos anyagokat - például fehérjéket, elektrolitokat -, melyeket a szervezet újrafelhasználhat. A minta elemzésének segítségével sok betegség már korai stádiumban kiszűrhető. Ha ugyanis valamilyen rendellenesség van a szervezetben, a normálistól eltérnek a kapott értékek, hiszen a vizeletben megnő bizonyos vegyületek, összetevők koncentrációja - például a fehérvérsejteké vagy a vörösvértesteké. Ezek azért jelenhetnek meg a vizeletben, mert a véráramban is magasabb a koncentrációjuk, és a szervezet igyekszik megszabadulni tőlük. A vizelet bilirubinértéke a máj állapotát mutatja. Az emelkedett májfunkciós értékekből azonban nem csak a máj betegségeire tudnak következtetni az orvosok. Többek között a normál szinttől való eltérést bizonyos gyógyszerek rendszeres szedése is előidézheti, ezért annak, aki ilyen medicinák szedésére kényszerül, javasolják a – meghatározott időnkénti – májfunkció-ellenőrzési laborvizsgálatot.

SZAGOK....

JJJJ A májbajtól halszagú a leheleted, a skizofrén izzadsága mint az ecet. Számos betegség diagnosztizálható szag alapján, a cukorbeteg ember lehelete például olyan szagú, mint a körömlakklemosó, a májbajos pedig nyers hal bűzét terjeszti szájon át. Ha ammóniaszagú a vizeleted, aggódhatsz, mert ez húgyhólyag-gyulladásra utal, a kanyarótól viszont a veríték falevélszagúvá változik. A skizofrénia ezzel szemben ecetszagú verítéket okoz, a tífusztól pedig úgy illatozik a bőrünk, mint a frissen sült kenyér. A nálunk nem elérhető sárgaláztól viszont olyan szagú lesz a bőr, mint egy hentesüzlet. Ezeknél az érdekes összefüggéseknél persze sokkal fontosabb, hogy a különféle rákfajták is hírt adnak magukról szag útján, ezért képeznek Magyarországon is olyan kutyákat, amelyek ki tudják szimatolni például a tüdőrákot. De nincs szükség olyan kifinomult szaglószervre, mint amilyen a kutyáké: számos gyógyult rákbeteg számolt be arról, hogy érezni lehetett rajta a rothadás szagát, amikor a legrosszabb állapotban volt, s miután elpusztult a daganat, visszatértek a természetes illatok. A rákot azért lehet szaglás útján érzékelni, mert a beteg szervezet másfajta vegyületeket állít elő, mint normális állapotban. Persze amikor egy beteg már messziről "bűzlik", gyakran késő: a rákot még korai stádiumban lenne jó kiszagolni. Ebből a célból fejlesztenek most elektronikus orrot, amely már néhány molekula alapján diagnózist tud felállítani. "Egy akkora chip, mint a kisujjunk körme, helyettesítheti majd a kutyák orrát - mondja dr. George Preti, aki Philadelphiában vezet egy kutatócsoportot, amely a rákszagló készülék kifejlesztésén dolgozik. - Nagyon sokat köszönhetünk a kutyáknak, de végül nem ők, hanem ez a szerkezet lesz hasznunkra a kórházakban."

JJJ NYELVED BETEGSÉGEI

A nyelv vizsgálatára legalkalmasabb a természetes nappali fény. Ha csak mesterséges fény áll rendelkezésére, figyelembe kell venni, hogy ez esetleg megváltoztathatja a színeket. Bizonyos ételek és italok, például kávé, tea, vörösbor szintén átszínezhetik a nyelvet, csakúgy, mint a forró ételek, amelyek ráadásul a nyelvlepedék vastagságát is módosítják. Ezért ajánlatos a nyelv vizsgálatát nem közvetlenül étkezés, ivás vagy fogmosás után elvégezni. Elsőként a nyelvtestet, annak színét, alakját, valamint a nyelvlepedéket figyeljük meg. Fontos a nyelv nedvessége vagy szárazsága is. Az egészséges ember nyelve finom, nem duzzadt, de nem is aszott kinézetű, egészségesen rózsaszínű és könnyen mozgatható. Kissé nedves és leheletvékony fehér réteg fedi – amit nem lehet valódi lepedéknek tekinteni. Nyelvlepedék. Így változik egyes betegségeknél • Megfázás, influenza esetén a nyelvet fehér lepedék fedi. • Ha a nyelvet fedő lepedék száraz, repedezett vagy púderszerű, az a láz vagy valamilyen gyulladás jele. • Ha a lepedék egyenletesen fehér, és mellé még gyomortáji fájdalom is társul, az a gyomornyálkahártya-gyulladás jele. • A sárga lepedék általában a máj/epehólyag működési zavarának jele. • A szürke vagy feketés színű lepedék a szervezet ellenálló képességének egyre vészesebb gyengeségülésére utal, és általában súlyos betegségek előfutára. A legtöbb esetben emésztő-szervrendszeri rákról vagy cukorbetegségről van szó. A fekete nyelv tehát komoly figyelmeztetés, ami a súlyos betegséget akár évekkel megelőzheti. Az sem mindegy, hol lepedékes a nyelv • Ha a lepedék inkább a nyelv hátulsó részére korlátozódik, az bélrendszeri zavarra utal. Az itt kialakuló lepedék általában nagyon korán, a panaszok vagy a szervi tünetek megjelenése előtt már látható. • A nyelv közepén látható hosszanti barázda mellett elhelyezkedő elváltozások a hasnyálmirigy működésének zavarát jelzik. Fehér lepedék A nyelven található lepedéket leggyakrabban a Candida albicans gomba okozza, de kiváltó okok lehetnek a rossz szájhigiénia, a dohányzás, a vitaminszegény táplálkozás, a legyengült állapot, valamint egyes krónikus betegségek és fertőzések is. A Candida albicans gombafajta az egészséges szájüregben is megtalálható, ártalmatlan mikroorganizmusként. Gombás szájról akkor beszélünk, ha számuk hirtelen és nagy mennyiségben megnövekszik. Fokozottan veszélyeztetettek a gyenge immunrendszerrel rendelkezők, a csecsemők és az idősek, de hajlamosak rá a cukorbetegek, a leukémiával küzdők és azok is, akik tartósan szednek valamilyen antibiotikumot. Gombaellenes szerekkel megszüntethető e probléma. A lepedékes nyelvnek belgyógyászati okai is lehetnek, így például emésztőrendszeri problémák vagy veseműködési zavarok. Jelezhet cukorbetegséget, és számos fertőzést is. Ha a nyelv jobb oldalát fedi lepedék, az a máj és az epe funkciójának zavarát jelzi, ha a bal oldalát, az gyomorbántalmakra és a lép rendellenességére utal. A nyelv tövén megjelenő fehér lepedék vesebántalmakat mutat. Leukoplakia a szájüregben előforduló rákmegelőző állapot, amely kóros nyálkahártya-gyulladással és elszarusodással jár. Ekkor a nyelven kívül a szájüreg egyéb részeit is lepedék fedi, ami eltávolíthatatlan. Ennek pontos kiváltó oka ismeretlen, de úgy vélik, hogy kialakulásában szerepet játszhat a dohányzás, a tömény szeszes italok vagy túl fűszeres ételek fogyasztása, a Candida albicans gomba jelenléte, az A-vitamin hiány, és a megemelkedett koleszterinszint. Végső megoldást csak sebészeti beavatkozás adhat, amelyet szövettani vizsgálat követ. Fekete nyelv Abban az esetben, ha csak a nyelvhát fekete, az elszíneződést okozhatja az ízlelőbimbók jóindulatú burjánzása, és egyes gyógyszerek mellékhatása is. Ha azonban a teljes nyelv lilásfekete, az azt jelzi, hogy nem megfelelő a vér oxigénszintje, azaz tüdőbetegség vagy keringési zavarok állnak fenn. Sárga nyelv A lép, a hasnyálmirigy és a gyomor funkciózavarát jelzi. Zöldes nyelv A máj és az epehólyag problémáira utal. Piros nyelv A gyomornyálkahártya irritációját jelzi. Vastag, fehér nyelv Gyomorrontásra utal. Vastag, sárga nyelv Azt mutatja, hogy a gyomorban és a belekben étel halmozódott fel. Száraz, sárga nyelv Azt jelzi, hogy a gyomorban és a belekben energiahiány keletkezett. Mozgó lepedék A gyomor és a lép alulműködésére, energiahiányos állapotára utal. Tükörnyelv Ha a bevonat részben vagy teljesen leválik a nyelvről, azt jelzi, hogy a szervezet immunrendszere nagyon meggyengült. Világos nyelv Hiányállapotot jelez. Főként tél végén fordul elő, amikor kimerülnek a szervezet vitamintartalékai. Emellett jelezhet alacsony vérnyomást és vashiányt is. Száraz nyelv Főleg azoknál fordul elő, akik nyitott szájjal alszanak, de jelezheti kiszáradási folyamat kezdetét, vagy a nyálmirigyek nem megfelelő működését is. Sötétvörös nyelv Magas vérnyomást jelez, de utalhat gyulladásos betegségre is. Aftás nyelv Az ilyen nyelven apró, fájdalmas, vörös zónával körülírt fekélyek látszódnak. Fogorvosi beavatkozás, szájüregi sérülés után előfordulhat, de olykor savas ételek is kiválthatják. A nyelv térképe A nyelv első harmada a szív és a tüdő zónája. Ezen belül is a nyelv hegye a szív állapotát jelzi. Ha a nyelv hegye kékeslila, az a szív gyengeségét jelzi. Az első harmad két oldala a bal és a jobb tüdő állapotát mutatja. A nyelvtest középső harmada a gyomor és a lép, míg hátsó, alsó harmada a máj, a belek, a vese, a húgyhólyag és a méh letérképezése. Az apró világos pontok a nyelv első harmadának két oldalán hörgőhurutra utalnak. A sötétvörös vagy piros pontok a nyelv első harmadának két oldalán a tüdő gyengeségét jelzik. A nyelv hátsó harmadán látható U alakú sötét elszíneződés az érzékeny vastagbélre utal. A hátsó harmad két oldalának sötét, pirosas elszíneződése veseproblémát jelez. Ha bemélyedéseket látunk a nyelv két oldalán, az emésztési zavarra utal. A merev, remegő nyelv pedig szívelégtelenséget jelez. Gyakori a nyelvzsibbadás megjelenése is, amely számos betegség kísérő tünete lehet. Kiváltó okai lehetnek fogbetegségek, mint például a szuvas fog; ínygyulladás; szájüregi fertőzések; szájüregi daganatok. Okozhatják bizonyos fűszeres ételek, allergia és gyógyszerek mellékhatásai is. Cukorbetegség esetén a vércukorszint leesésének tünete is lehet, epilepszia esetén jelezheti a roham bekövetkezését is, valamint agydaganatra is utalhat. A nyelven lévő fogbenyomatoknak is üzenete van Ha a nyelv peremén fogbenyomatok látszanak, a szervezet vízháztartásával van baj – a nyelvben pang a sok folyadék. Azt is pontosan meg kell figyelni, a nyelvnek melyik részén láthatók a fogbenyomatok: a jobb oldalon a máj betegségére utalnak, míg a nyelv bal oldalán inkább a gyomor-lép-hasnyálmirigy funkciókör zavarai valószínűsíthetők. A ráncos nyelv a félénkség és az idegesség jele, ilyenkor a kialakuló betegségek gyakran pszichés eredetűek. Az epernyelv vitaminhiány jelez Ha a nyelven apró piros pöttyök láthatók (a pontok megnagyobbodott nyelvpapillák), az a B-vitamin hiányát jelzi. Ez a nyelv gyakori a gyerekeknél, akik sok édességet nassolnak. A cukor ugyanis jelentős B-vitamin-rabló. A nyelv tehát már korán figyelmeztet bennünket a kedvezőtlen, sőt veszélyes változásokra. Ugyanakkor a gyógyulás folyamatát is híven tükrözi, ezért segít a betegség alakulásának prognózisában is. Forrás: almapatika.com

???

Az emberi test egy fantasztikus gépezet, ami összetettebb, mint bármilyen más gépezet, amit valaha ember alkotott. Néhány funkciója könnyen magyarázható, néhány pedig komoly hozzáértést igényel. 1. Csuklás Még mindig nincs konszenzus az orvostudományban a csuklás magyarázatára. Az egyik legújabb elméletet Daniel Howes jegyzi – szerinte a csuklás a csecsemőkorból ered, amikor csöppségként így préseljük ki a levegőt a hasunkból, hogy hatékonyabban szopizhassunk anyatejet. A rekeszizmok összehúzódása egy olyan szívó hatást idéz elő, ami a szánkon keresztül kényszeríti útjára a levegőt. Howes azt mondja, csak az emlősök – az egyetlen állatfaj, akik anyatejjel kezdik a táplálkozást – csuklanak, és leginkább fiatal korukban. 2. Vakbél Csak 2007-ben jött rá a tudomány, hogy mit is csinál valójában a vakbél. Nem csak egy evolúcióból fennmaradt felesleges testrész, hanem az immunrendszerünk fontos eleme. A bélrendszer működéséhez szükséges baktériumokat tárolja. Ha bármilyen betegség, például a vérhas elpusztítja a baktériumokat a bélrendszerünkben, a vakbél tartaléka látja el újra ezekkel az emésztőrendszerünket. 3. Csikizés Korábban az volt rá az elfogadott magyarázat, hogy a csikizésre való reakció pánikszerű cselekvés, mintha azt éreznénk, hogy mászik valami rajtunk. Christine Harris volt az, aki számos kísérlet után új válasszal állt elő: szerinte a harci képességeinket „fejlesztjük” velük, még ha nem is tudatosan. Harris szerint, amikor megcsikizzük a családtagjainkat vagy a hozzánk közel állókat, azzal tulajdonképpen játékosan megtámadjuk. Ezzel meglepjük az áldozatot, aki olyan gyorsan szabadulni próbál, ahogyan csak tud – ezzel azt gyakorolja, hogy hogyan szabaduljon ki egy veszélyhelyzetből úgy, hogy nem bántja a másikat. Mindenközben persze a csikiző tovább folytatja a támadást, mivel az áldozata közben mosolyog, nevet. 4. Átázott ujjak Sokáig az a magyarázat dominált, hogy víz alatt megdagad a bőrünk, és egyszerűen ez okozza a ráncokat. Most már azonban egy lépéssel előrébb vagyunk: számos kutató szerint ez egy evolúciós vívmány, ami arra jó, hogy könnyebben foghassunk meg tárgyakat nedves környezetben. Kísérletek támasztották alá, hogy valóban könnyebben ragadunk meg bármit, ha beráncosodnak az ujjaink. 5. A „torkomban dobog a szívem”-effektus A „torkomban dobog a szívem”-effektus veszély vagy stresszhelyzet következménye. Ilyen heves érzelmi szituációkban a test több vért és levegőt juttat az agyba és az izmokba, hogy azok gyorsabban reagálhassanak. Ez a szívdobogás és a légzés gyorsítását is eredményezi. Ilyenkor a hangszálaink több levegőt juttatnak át a torkunkon, és amikor nyelni próbálunk, az izmaink „egymás ellen dolgoznak”, így előidézve ezt a furcsa érzést. 6. Úgy érzed, rezgett a telefon, de nem jött se hívás, se sms Egy 2010-es tanulmány szerint a rezgő funkcióval ellátott eszközök tulajdonosainak 68%-a rendszeresen képzeli azt be, hogy rezgett a telefon. Ezt azzal magyarázzák, hogy az agyunk úgy értelmez különböző érzékeléseket - például egy apró elmozdulást a nadrágunkon - mintha az egy bejövő hívás lenne, mivel a rezgés is ezt kommunikálja az agy felé. 7 Hidegrázás és libabőr Alapjáraton veszélyhelyzetre reagál így a testünk. Az agyunknak egy olyan részére vannak hatással az ilyen szituációk, ami az idegrendszerünket irányítja. Ilyenkor az agy egy nagy adag adrenalint bocsát ki, hogy felkészítse a testünket a reagálásra. Az izmaink összehúzódnak, a szőrszálaink pedig égnek állnak (ez okozza a libabőrt). Ugyanez történik akkor, amikor nagyon erős érzelmet érzünk, mint például szexuális vágyat, boldogságot vagy döbbenetet. A zenétől is azért borsódzik a hátunk, mert erős érzéseket indít el bennünk, amitől az agyunk adrenalint szabadít fel. 8. Ásítás Eddig két különböző magyarázat létezett rá: közismert, hogy azért ásítunk, hogy több oxigénhez jusson az agyunk, ha például fáradtak vagyunk, vagy egy megmérettetés előtt állunk (sport, vizsgaszituáció, satöbbi). Emellett még unalmat és fáradtságot is kommunikálhatunk vele. Idén azonban egy új, érdekes magyarázattal álltak elő kutatók: egy tanulmány szerint az ásítással a testünk az agyunkat próbálja lehűteni. Az ásítás hideg levegőt juttat be a szervezetünkbe és felerősíti a véráramlást az agyban, ami elszállítja a felesleges hőt. Az agyunk felmelegszik stresszhelyzetben, sportolás közben, és akkor is, ha álmosodunk. Az ásítás tulajdonképpen egy olyan reakció a fáradtságra, ami készenléti helyzetbe próbálja helyezni az agyunkat. 9. Alkohol okozta képszakadás Több tanulmány azt állítja, hogy az alkohol meggátolja, hogy a rövid távú memóriánk hosszú távúvá váljon, ami azt eredményezheti, hogy nagyon közeli eseményekre nem emlékszünk. Ez azért van, mert az alkohol megállítja azokat a receptorokat (idegsejteket), amik glutamint szabadítanak fel. Ezáltal a neuronok nem tudnak egymással normálisan kommunikálni, ami meggátolhatja az emlékezőkészségünket. Ennek ellenére az információ valahol ott van az illető agyában, és eszébe juthat, ha valaki elmeséli neki, mi történt tegnap este. 10. Tengeri betegség A tengeri betegség és más, mozgással kapcsolatos rosszullétek sokunkat kínozzák, amikor hajón, autóban vagy más járműben utazunk. A tünetek ismertek: hányás, szédülés, rosszullét. Ennek az az oka, hogy nem érzünk megfelelő kapcsolatot a között, hogy hogyan mozgunk és mit látunk. Hasonló hatást leginkább olyan hallucinációk okozhatnak, amik a szervezetünkbe került méreg miatt kínoznak minket. Az émelygés és a hányás a testünk reakciója, miként megpróbál megszabadulni a méregnek hitt anyagtól. Forrás: Szeretlekmagyarorszag.hu