DR. KULCSÁR GYULA- A RÁK ELLEN

Lexikon : Olyan megbetegedés, amely a rák kialakulásának következtében a szervezet ellátását hátráltatják. A szervezetben lejátszódó folyamatokat és funkciókat károsan befolyásolják. A daganat a test bármely részén kialakulhat. Dr Kulcsár Gyula irása: Mostanában az a hír járja ,hogy Magyar Doktor megtalálta a Rák ellenszerét.. Hír igaz de ki kell egészíteni azzal,hogy már majd két évtizede elérhetőek a daganatos betegek számára, mint kiegészítő terápia Dr Kulcsár Gyula szabadalmaztatott termékei. A tudományos felfedezésről és kutatásról szóló leírás , miszerint megtalálta a rák ellenszerét mégis mostanában kapott nagyobb elismerést és hangot. Azonban az elterjedés alapjául szolgáló cikk már 2008-ban íródott, amikor újabb fejlesztés indult. Akkor úgy tűnt, hogy a felfedezés infúzió formájában történő bevezetése a legcélszerűbb. Ezt az élet felülírta. Mivel a cél az volt, hogy a készítmény minél gyorsabban, minél könnyebben és a legmegfelelőbb formában legyen elérhető a daganatos betegek számára, így a tervezett infúzió helyett Dr. Kulcsár Gyula találmánya italpor formájában került bevezetésre. Az italpor összetétele és a napi dózisa megegyezik a tervezett infúzióéval, ma mindenki számára elérhető és megvásárolható, hatása klinikai vizsgálatokkal igazolt. Dr. Kulcsár Gyula már 20 éve annak szenteli az életét, hogy kutassa a szervezet Természetes Tumorellenes Védelmét. Kutatásai sikerrel jártak, eredményeit rangos nemzetközi tudományos folyóiratokban publikálta (legutóbb az International Journal of Cancer 2013 márciusában). www.kulcsargyula.hu TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Németh-Tavasz Brigitta E-mail: brigitta.nemeth@newdoor.hu

ITAL

ITAL AMI LEGYŐZI A RÁKOT Íme egy olcsó gyorsan és egyszerűen elkészíthető hatásos ital, aminek fogyasztása rendkívül jó hatással bír a szervezetünkre! A Miracle Drink (alma+cékla+sárgarépalé) nevű italt évtizedek óta isszák a kínaiak, azért hogy egészségesek maradjanak. miracle “Egy tüdőrákos férfinak, Seto-nak, azt javasolta egy táplálkozás-szakértő, igyon 3 hónapon át ebből az italból, az eredmény pedig nem maradt el. Seto meggyógyult a rákból!” Csodálatos ital és könnyű is az elkészítése. Hogy elkészítsük ezt az élettel teli italt csupán egy céklára, egy sárgarépára és egy almára van szükségünk. Megmossuk jól a hozzávalókat, kockákra vágjuk és összeturmixoljuk, hozzáöntünk egy kis vizet és újra átkeverjük. Amint kész van már ihatjuk is. Jótékony hatásai: - megelőzi a rákos sejtek kialakulását - megelőzi a máj, vese, hasnyálmirigy betegségeit és meggyógyítja a gyomorfekélyt - megerősíti a tüdőt, megelőzi a szívinfarktust és csökkenti a magas vérnyomást - erősíti az immunrendszert - jót tesz a látásnak - lecsökkenti az izomlázat - méregtelenít, javítja a bélműködést, jó a székrekedésre. - meggyógyítja a pattanásokat és szépíti a bőrt - elűzi a kellemetlen leheletet - csökkenti a fájdalomérzetet - nincs mellékhatása - rendkívül tápláló és könnyen felszívódik - a fogyókúrában is rendkívül hasznos - immunrendszered 2 hét alatt megerősödik Fogyasztása: A három hozzátevőből és a vízből 250 ml üdítőt kell kapnod. A maximális hatás érdekében két adagot igyunk egy nap. Reggel éhgyomorra (a reggelit egy órával a turmix után együk) és este, 17 óra Az oldalain található információk nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük probléma  esetben forduljon szakorvoshoz!

A RÁK JÓ A GYÓGYSZERIPARNAK

A nyugati orvoslás még mindig nem talált megfelelő gyógymódot a rákra, ami világméretű járvánnyá nőtte ki magát, megdöbbentő méreteket öltve. A statisztikák önmagukért beszélnek: az 1900-as évek elején minden 20-ik embernél állapítottak meg rákos betegséget. az 1940-es években minden 16-ik embernél az 1970-es években minden 10-iknél manapság minden 3-ik betegnél állapítanak meg rákot. Az elhalálozási arány egyre csökken, azonban a rák továbbra is egyre gyakoribb. Hogy miért?Egyszerű a válasz: a hatalmas gyógyszercégek legnagyobb bevételét a rák elleni kezelés biztosítja, éppen ezért elképzelhetetlen nagy összegek forognak kockán amennyiben valóban sikerül gyógymódot találni a rákos elváltozásra. Egyelőre nagyon hatékonyan sikerül elhallgattatni azokat az egyéneket, akik egy lépéssel közelebb kerülnek a végleges megoldás fele. A RÁK-GÉP Kérem, értsék meg: a rák nagyon jó üzlet. Ugyan csillagászati összegeket költenek a megelőzési stratégiákra, mint például táplálkozási útmutatók, testmozgás és elhízás következményeinek oktatása és prevenciója. Azonban a pénz ömlik a kezelésekből, eltörpülve mellette a megelőzés illetve a gyógyítás. Miért is vágnák le az aranytojást tojó ludat? Amíg a jól olajozott rák-gép működik, hatalmas összegek folynak be a gyógyszeres kezelésekből, sugárterápiákból, sebészi eljárásokból. Egy átlagos rákos beteg közel 50.000 dollárt költ a rák elleni harcára. A kemoterápiás szerek a legdrágábbak világszerte: a legtöbb 3.000-7.000 dollárba kerül havonta. Ha ez az iparág lehetővé tenné a gyógyulást, akkor a betegektől befolyó összegek nagymértékben csökkennének, sok cég bukásához vezetnének. Éppen ezért fontosabb a beteg életben tartása, nem pedig a gyógyítása, így kénytelen visszajárni kezelésekre a gyógyulás reményében. NE MERJ BÁRKIT IS MEGGYÓGYÍTANI! Annak ellenére, hogy hatalmas összegeket ölnek a rákkutatásba, 3 rákos betegből 2 a standard kezelés hatására 5 éven belül meghal. Ez nem is olyan meglepő, ha tudjuk, hogy 3 rák elleni szerből 2 önmagában is rákkeltő. Ezért van az, hogy a kemoterápiában részesülő 20 emberből csak 1 esetén figyelhető meg javulás. Az utóbbi száz évben egyre több természetes gyógymódot fejlesztenek ki, nemcsak az Államokban, de mindenhol a rák kezelésére, amelyek valóban hatékonyak tudnak lenni. Minden nagyszerű kezdeményezést hevesen elhallgattattak, szőnyeg alá tolta az orvosi monopólium, az orvosokat, kutatókat megtámadták és börtönbe zárták, bevonták a praktizálási engedélyüket is. Az orvosi monopólium megőrzése érdekében minden életképes természetes kezelést masszív ellenállással fogad az orvostudomány és a gyógyszeripar. Semmilyen olyan természetes szert nem akarnak a gyógyszercégek terjeszteni, amire nem tudnak szabadalmi engedélyt kérni, vagyis nem lesz bevételi forrás. Egyre szélsőségesebb intézkedéseket eszközölnek a cégek annak érdekében, hogy a természetes szerek nem jussanak el a fogyasztókhoz. A gyógyszercégek egyesülete ellenőrzi az összes versenyképes kezelést illetve gyógymódot, amivel az ő kezükben van az engedélyezés is. Magyarul, ha egy szer valóban hatásos, azt mihamarabb el kell tüntetni a piacról. Egyszerű megoldások, amelyekkel magunk is csökkenthetjük a rák kialakulásának veszélyét: Ételek készítése: az elfogyasztott ételek egyharmada nyers. Nagyon fontos, hogy elkerüljük a sütést, inkább főtt vagy párolt ételeket fogyasszunk. Szénhidrát és cukor: csökkentsük vagy teljesen vegyük ki a finomított cukrot, gabona alapú ételeket az étrendünkből. A bio-gabona, feldolgozatlan gabona is ki kell kerüljön az étrendből, mivel ezek mind csökkentik az inzulinérzékenységet, ami hozzájárul a rákos elváltozások kialakulásához. Fehérje és zsír: a napi fehérjebevitelt 1 gramm/testsúlykilogrammra kell csökkenteni. GMÉ: ugyancsak ki kell iktatni a genetikailag módosított ételeket, mert azokat növényvédőszerekkel kezelnek, amelyek legtöbbje káros az emberi szervezetre. Állati alapú omega-3 zsírsav: normalizálni kell a szervezetbe bekerülő omega-3 és -6 zsírsavakat azáltal, hogy a növényi olajokat krill olajra cseréljük. Természetes probiotikumok: optimalizálja a bélflórát csökkentve ezáltal a gyulladást és erősítve az immunrendszert. Testmozgás: az aktív életmód növeli az inzulinérzékenységet, ami bizonyítottan csökkenti egyes rákos elváltozások kialakulásának veszélyét. D-vitamin: tudományos bizonyíték van arra, hogy a megfelelő D-vitaminszint felére csökkentheti a rék rizikóját. Nem kell hát mást tenni, mint napon lenni. Alvás: a megfelelő alvás kedvezően befolyásolja a szervezet melatonin szintjét, ami a kialvatlanság miatt megváltozhat, inzulinérzékenység változást okozva, növelve a rák rizikóját. Toxinok: csökkentsük a toxinokkal való kapcsolatunkat, mint növényvédőszerek, rovarölők, stb. Sugárterhelés: lehetőleg olyan helyen tartózkodjunk, ahol alacsony a sugárterhelés, ahol nincs mobil telefon, Wi-Fi, telefontorony, stb. Stressz-menedzsment: a legtöbb betegség hátterében az érzelmi stressz áll. Sokkal fontosabb minden betegség esetében, hogy a lelki problémákat orvosoljuk a fizikaiak előtt. MIT TEGYÜNK, HA RÁKKAL DIAGNOSZTIZÁLTAK? A legjobb kezelés kétségkívül az, ha megfosztjuk a daganatos sejteket a tápanyagforrástól. A normális sejtek szénhidrátot vagy zsírt képesek égetni az energiáért, azonban a rákos sejtek elvesztik a metabolikus rugalmasságukat. Ezért a felfedezésért kapott dr. Otto Warburg Nobel-díjat 75 évvel ezelőtt. Sajnos ezt az információt egy onkológus sem használja. Folyékony ketogén és hiperbár (magasnyomású) oxigénterápia az, ami megfosztja a sejteket a tápanyagoktól. Forrás: (filantropikum.com) és diabetika.info

AZ AGY ÉS A RÁK

A betegségek eredete az agyban található Dr. Hamer megállapította, hogy „minden betegséget egy érzelmi sokk okoz (DHS), mely az egyént felkészületlenül éri”.Tüdőrák A tüdőrák kialakulásához egy „halálfélelem” típusú konfliktust kötnek, mivel a halál pánik megbénítja a tüdőt. A sokkal egyidőben a tüdőszövet alveoláris sejtjei elkezdenek burjánzani és daganatos elváltozást hoznak létre. A hagyományos véleménnyel ellentétben a sejtburjánzás nem ok nélkül történik, ugyanis ez által megnő a tüdő kapacitása így nő a túlélés esélye. Dr. Hamer vizsgálatai alapján minden egyes betegnél megfigyelhető volt az agy adott területén a körkörös elváltozás. Minden betegnél a kórelőzményben szerepelt halálfélelem, melyet a daganat biztos diagnózisa váltott ki, a daganatot pedig egy a halálos ítélettől való félelem okozta. Mellrák A mellrákot az anya-gyermek típusú illetve a partner-konfliktussal hozták összefüggésbe. Ez a fajta összetűzés mindig az agy tejtermeléséért felelős részén okoz elváltozást. Az anya-gyerek konfliktus létrejön, ha az anya túl sokat aggodalmaskodik gyereke iránt, vagy azt súlyos betegség miatt kórházba szállítják. Ezen idő alatt a tejtermelő sejtek kezdenek el burjánzani tumort hozva létre. Ennek oka, hogy nagy mennyiségű tejet tudjon az anya termelni, amivel segítheti gyereke gyógyulását. Mi történik az újagy által vezérelt szervekkel? Míg az ősagy a sokk aktív fázisa alatt okoz daganatos elváltozást, addig az új agykéreg ellenkezőleg. Ezen területben létrejött elváltozások degenerációval járnak a megfelelő szervek szintjén (petefészek, herék, csontok, nyirokcsomók, a bőr, méhnyak-nyálkahártya, hörgők, koszorúér). A petefészkek vagy herék nekrózisa, osteoporosis, csontrák, gyomorfekély csak akkor alakul ki, ha egy személy érzelmi stressz helyzetben található, ami a sokk-konfliktus helyzethez hasonló. Vegyük a mell tejcsatornáit példának. Ezek sokkal később fejlődnek ki, mint maga a mellszövet, mert az agy egy magasabb szintje irányítja fejlődését. Az a konfliktus, ami e szerv elváltozását okozza nem más, mint egy elválasztásos konfliktus, mikor a gyereket vagy a párját elválasztják az illető nőtől. Az állatvilágban akkor alakul ki ilyen betegség, mikor az anya kölyke elveszik vagy megölik. Természetes reflexként a tejcsatornák kifekélyesednek. Ennek oka, hogy nőjön a tejcsatornák átmérője, ami könnyebbé teszi azok ürülését. Megbetegedés fázisa (konfliktus) és gyógyulás fázisa (posztkonfliktus) Ahogy minden konfliktusra van megoldás úgy a betegségekre is van – állítja dr. Hamer. Az első fázisban, az aktív konfliktus ideje alatt, az egész szervezet azzal van elfoglalva, hogy szembenézzen az adott helyzettel. Ez fizikai szinten a sejtek elváltozásával, az autonóm vegetatív idegrendszer túlzott ingerlésével jár. Átlépve a stressz-fázisba az elme teljesen el van foglalva a konfliktus tartalmával. Az alvászavar, étvágy hiánya jellegzetes tünetek lehetnek. Az aktív fázist hideg fázisnak is hívják, mert a stressz ideje alatt az erek összehúzódnak és hideg végtagok, hideg verejtékezés figyelhető meg. Az egész jelenség intenzitása a sokk intenzitásától függ. Ha egy egyén túl hosszú ideig van ebben az állapotban, halálos következményekkel járhat. Dr. Hamer bebizonyította, hogy a szervezet magába a rákba nem képes belehalni. A szervezet elpusztulhat a tumor által okozott szövődményekbe, egy életfontosságú szerv leállása miatt, de magába a rákos sejtekbe nem. Ha valaki meghal az aktív fázis ideje alatt, akkor azt általában a hatalmas energia veszteség, súlyvesztés, alvászavar, mentális és szellemi kimerülés okozza. A legtöbb alkalommal a legnagyobb problémát a negatív diagnózis vagy prognózis érzelmi pusztító hatása jelenti („még hat hónapja van hátra”). A beteget és hozzátartozóit a kétségbeesésbe kergetik az ehhez hasonló kijelentésekkel, melynek egyenes következménye lesz a beteg általános állapotának romlása, amire a hagyományos kezelés nem hat, csak súlyosbítja azt, majd bekövetkezik a halál. Amennyiben a beteg nem kapott semmilyen kezelést (kemoterápia vagy sugárterápia), akkor a GNM-nek a sikeressége eléri a 95-98%-ot, ami egyszerűen lenyűgöző. Mindezen statisztikai eredményeket hivatalos szervek közöltek dr. Hamer adatai alapján. Dr. Ulrich Abel epidemiológus és biostatisztikus véleménye szerint elkeserítő az eredménytelensége a kemoterápiáknak. Semmilyen statisztikai bizonyíték nincs arra, hogy a végstádiumú betegek esetében, kiket már műteni sem lehet, bármennyivel meghosszabbítaná azok életét. A rosszindulatú daganatos elváltozások kemoterápiája, mikor már műtét nem lehetséges, ami a daganatok 80%-át teszi ki, tudományos kátyú. A test önmagát gyógyítja A konfliktus rendezése a biológiai program második fázisát jelenti. A javító mechanizmusokat a vegetatív idegrendszer segíti. A lábadozás fázisában visszajön az étvágy, azonban valószínű a gyengeség oly mértékű jelenléte, hogy a betege alig képes lábra állni. A pihenés és a megfelelő tápanyag bevitel elengedhetetlen a felépüléshez. A második fázist meleg fázisnak is nevezik, az erek kitágulnak és a végtagok újra melegek lesznek. A konfliktus egyidejű rendezésével a szervekben változás figyelhető meg, leáll a sejtburjánzás és a sejtelhalás illetve elkezdődnek a specifikus javítási folyamatok. A gyógyulás egyéb tünetei lehetnek: túlérzékenység, viszketés, görcsök és gyulladás. Betegségek, melyek a gyógyulási fázisban jelenhetnek meg: különböző bőrproblémák, aranyér, gégegyulladás, hörgőgyulladás, ízületi gyulladás, érelmeszesedés, a vese és a húgyhólyag rendellenességei, bizonyos májbetegségek és fertőzések. A GNM szerint is kétféle daganatot különítenek el, azonban nem az alapján, hogy az rossz- vagy jóindulatú. Vannak tumorok, melyek a konfliktus aktív fázisában (tüdő, vastagbél, máj, méh, prosztata daganatok, stb.) mások a gyógyulási fázisban jelennek meg. A gyógyulás alapelvei: Először is a beteg a maga ura. Ura betegségének, nem kell bízzon semmilyen más gyógymódba, csak a saját szervezetében. A betegnek dolgoznia kell, hogy megértse betegségének okát. A beteg együtt kell működjön az orvossal, hogy kidolgozhassanak egy olyan programot, ami által a konfliktus megoldódik mentálisan és gyakorlati szinten is. Megjegyzés: Dr. Hamer bármely érzelmi konfliktus empirikus megoldására teszi a hangsúlyt, azonban hatásos lehet még a pszichoterápia, hipno – illetve regressziós terápia. A ráktól vagy haláltól való félelem más konfliktusokat szülhet, a meglévők mellé. Fontos, hogy a beteg teljesen elutasítsa az ehhez hasonló gondolatokat a gyógyulás érdekében. Egy egészséges ember, aki jól táplált, rendszeresen pihen és mozog, sokkal könnyebben tud szembe nézni az ehhez hasonló konfliktusokkal, illetve kevesebb éri őt. Az anyagi biztonságban levő embereknek sokkal kisebb az esélye, hogy megbetegedjenek, ellentétben a rossz anyagi körülmények közt élőkkel. A terhes nők daganatos elváltozásai nyomtalanul gyógyulnak a terhesség harmadik hónapjától kezdődően, mivel a terhesség prioritást élvez, állítja dr. Hamer. forrás:filantropikum.com

CSODÁLATOS GYÓGYULÁS

Szódabona -Citrommal Ami 10.000-szer erősebb, mint a kemoterápia. Annyian keresik a gyógyuláshoz vezető utat, és mégis kevesen próbálják meg az alternatív gyógymódot!Pedig ez az egy egyszerű, és nagyon jól bevált gyógymód minig kéznél van... ez pedig nem más, mint a citrom és a szódabikarbóna kombinációja. A gyógyulási esély függ attól is milyen fázisba van a betegség azaz mennyire erős a szervezetre gyakorolt hatása. A citrom erős anti-karcinogén tulajdonságokkal is rendelkezik. Sajátossága ,hogy hatást gyakorol a tumorokra és a cisztákra, amellett, hogy a rák minden típusúval erőteljesen veszi fel a harcot. Szódabikarbónával vegyítve pedig egyensúlyba tartja a PH- értéket a szervezetben. Szintén nagyon erős gyógyító hatást fejt ki a gombás, és bakteriális fertőzések ellen. Hatékony még a férgek, és szervezetben élő belső élősködők felett. Antidepresszáns, normalizálja a vérnyomást, valamint csökkenti a stresszt és nyugtatja az idegeket. Tény, hogy 1970 óta több laboratóriumi vizsgálat is bizonyította, hogy a citrom elpusztítja a rákos sejtek több, mint felét. Megakadályozzák a rák továbbterjedését, és 10.000-szer erősebb intenzitással hatnak azok ellen, mint a gyógyszerek, a kemoterápia és a narkotikus termékek. 12-féle daganatos betegséggel szemben pozitívan hatot. Mialatt felveszik a harcot a rákkal, addig nem károsítják az egészséges sejteket, ezáltal mondhatjuk dupla hatást érnek el. Elkészítése:( citrom levét) keverd össze egy teáskanál szódabikarbónával egy pohárban, amit hígítsd fel desztillált vízzel, és a csodálatos ital már is kész! ezt fogyasszt reggeli előtt, éhgyomorra minden nap. Ha még ennél is intenzívebb hatást szeretnél elérni, használj szerves citromot. A szerves citrom ugyanis 100 %-kal hatékonyabb, mint a citrom, ugyanis mentes a káros, permetezett vegyszerektől. Szintén pozitívum, hogy ez a gyógymód nem rendelkezik a gyógyszerek káros mellékhatásaival, vagy a kemoterápia utólagos következményeivel. A fentiek kipróbálásánál vagy ki nem próbálásából adódó következményekért a cikk publikálója semmilyen felelősséget nem vállal! mindenképpen konzultálj orvosoddal.

ÉDES ÜRÖM A RÁK SEJTEK ELLEN

Egy csodálatos gyógynövény a rákos sejtek 98%-át elpusztítja 16 óra alatt Artemisia annua vagyis az édes üröm Nevezetesen, a “Life Science” magazin publikálta először az artemisininről azt, hogy az “édes üröm”- azaz az “Artemisia annua” származék, amit a kínai orvoslás már régóta használ- a tüdőrák sejtek nem kevesebb, mint 98%-át megöli mintegy 16 óra alatt. A gyógynövény önmagában a tüdőrák sejtek számát akár 28%-al csökkenti, de vassal együtt használva az “Artemisia annua”teljesen “törli” a rákot szervezetünkből és ahogy kísérlet mutatta, ez a növény e mellett az egészséges tüdősejtekre nem volt hatással. Az artemisinint a múltban erős malária elleni orvosságként használták, de mára már bizonyított tény, hogy ez a gyógymód hatékony a rák elleni küzdelemben is. Amikor a tudósok a növényhez vasat adtak a tanulmány folyamán, a vas a rákos tüdősejtekhez kapcsolódott. Az artemisinin szelektíven támadta a “rossz”, vasat tartalmazó sejteket, és a “jó”, egészséges sejteket érintetlenül hagyta. Általánosságban elmondható az az eredmények szerint, hogy az artemisinin leállítja az ” E2F1 “transzkripciós faktort és beavatkozik a tüdőrák sejtek életébe. Ez azt jelenti, hogy az artemisinin a rákos sejtek reprodukálásához kellő transzkripciós módot akadályozza meg- ahogy a University of California laboratóriumában végzett kutatások mutatják. A kutatás bebizonyította, hogy a rákos sejtek apoptózist, vagy önpusztítást követnek el. Ezt a növényt otthon magról is lehet termeszteni, kivonatát pedig csepp vagy kapszula formájában árusítják az interneten.

KEMÓ!

A kemoterápia erősen károsítja az egészséges sejteket, azokat egyben arra is ösztönzi, hogy egy olyan fehérjét termeljenek, amely tulajdonképpen üzemanyagot ad a tumor növekedéséhez. Ezen túlmenően, a daganatot még ellenállóbbá teszi a jövőbeni kezelésre is. Az orvosok több mint hetven százaléka nem alkalmazná magán! A Nature Medicine cimü folyóiratban a kutatók arról számolnak be, hogy a kutatás eredményei “teljesen váratlanul” érték őket. A kemoterápia hatásait vizsgálva a bizonyítékok jelentős DNS károsodást figyeltek meg prosztatarákban szenvedő férfiaknál. Ez egy jó nagy pofon a legtöbb olyan orvosi szervezetnek, akik szerint a kemoterápia az egyetlen lehetőség arra, hogy a rákos betegek még évekig éljenek. A hírt a korábban hasonló kutatások is alátámasztják, miszerint a kemo és a vele járó drága gyógyszerek a daganatok kezelésére alkalmatlanok, sőt rengeteget rontanak a helyzeten. A rák elleni gyógyszerekről azt találták, hogy a daganatot “áttétessé teszik” és masszívan megnövelik méretüket is fogyasztásuk után. Ennek eredményeként, a ” terápia” gyorsabban megöli a beteget mint maga a betegség. A kemoterápia során keletkező fehérje az ú.n. WNT16B, fokozza a rákos sejtek túlélését, és ez az oka annak, hogy a beteg élete gyorsabban véget ér. “A WNT16B, kölcsönhatásba lép a hozzá közeli tumorsejtekkel és növekedésre készteti őket. Ezáltal még ellenállóbbá válnak majd a további terápiának.” Összefoglalva: “Eredményeink azt mutatják, hogy a károsodott egészséges sejtek válaszai közvetlenül hozzájárulhatnak a tumor fokozott növekedési kinetikájához.” Közben filléresen olcsó fűszernövényekből, mint a kurkuma és a gyömbér, a kutatók következetesen kimutatták, hogy azok hatékonyan csökkentik a daganatok méretét és terjedését. 11 tanulmányt összehasonlítva azt találták, hogy a kurkuma az agyi tumorok méretét átlagban sokkoló 81%-al csökkentette. További kutatások azt is kimutatták, hogy a kurkuma képes a rákos sejtek növekedését megállítani. Egy hölggyel nemrég a média is foglalkozott, ugyanis kurkumával győzte le a rákot. Sajnos még mindig sok a “régi paradigma” a természetes kezeléseket pedig még mindig nem övezi megkülönböztetett figyelem, olyan amilyet joggal megérdemelnének. Az igazság az, hogy ha mindenki a kurkumát és D-vitamint szedne, a ráknak még kifejlődni sem lenne sok esélye (amelyek persze megelőzésre is jók), a nagy gyógyszergyárak pedig óriási profittól esnének el. – tudasvagy.blogspot.co.uk / tudasfaja.com Forrás: http://www.netextra.hu/dobbenetes-eredmeny-a-kemoterapiarol/

SPÁRGA RÁKRA

Spárga (növény) Barátnőm férje rákos volt, elkeseredésükbe persze minden alternatív lehetőséget is kipróbáltak ... Történetük: Egy külföldi ismerősük küldött nekik egy cikket "Spárga a rák ellen" címmel (kiadva Cancer News Journal,  1979. december) Barátnőm minden nap pépesített egy adag spárgát és a férje 4 evõkanállal vett be belöle reggel és 4 evõkanállal késöbb a nap folyamán.  Ezt egy hónapig csinálta.  Egyébként kemo tablettákat szed .  A rákos cellák száma 1 hónapnegyedére csökkent . Az onkologus azt mondta nem szükséges mennie hozzá 3 hónapig. HOGY CSINÁLD?   A kezeléshez  a spárgát Főzd meg! A megfözött spárgát turmixold össze pépes állagúra egyél belőle a többit  tedd be a hütõszekrénybe. Alkalmazás: 4 evõkanállal enni belöle reggel és 4 evõkanállal este.  2-4 hét elteltével csináltas labor vizsgálatot, nagyon remélem  nálatok is eljön a várt eredmény... Lehet híggítani vízzel és fogyasztani hideg vagy meleg italként egyaránt. Az ajánlott mennyiség a kapott visszajelzéseken alapszik, de nagyobb mennyiség fogyasztása sem káros, esetleg jótékony hatású bizonyos esetekben. "ami a gyógyításra jó, az a megelõzést is elõsegíti."   A folyamatzos visszajelzések alapján megvagyok gyözödve róla, hogy a spárga megállja helyét a rákbetegségek gyógyításában. 1. történet:  Egy férfi reménytelen  Hodgkin-szindróma betegségben szenvedett (nyirokmirigy rák) és teljesen legyengült.  Egy év folyamatos spárga terápia után a doktorok nem találtak nála semmilyen rákra utaló jelet, valamint visszanyerte teljes fizikai erejét is. 2.történet: Egy sikeres, 68 éves üzletember húgyhójag és prosztata ráktól szenvedett több éven keresztül.  Több éves gyógyszeres és sugár kezelés is eredménytelennek bizonyult, mikor elkezdte a spárga kúrát.  3 hónap után a vizsgálatok nem találtak nála rákos daganatot és a veséi is normálisan müködtek. 3. történet: Egy férfi, akinek tüdõrákja volt műtétet javasoltak..  A mütétre nem került sor, mert az orvosok úgy találták, hogy nagyon szétterjedt a rák és reménytelen a gyógyulás.  A férfi áprilisban hallott a spárga kúráról és azonnal elkezdte alkalmazni.  Augusztusra a röntgenképen semmi nyoma nem volt a rákos megbetegedésnek. 4. történet:  Egy asszony évek óta bõrrákban szenvedett.  Többféle bõrrákot is diagnosztizáltak nála.  3 hónapos spárga kúra után a bõrgyógyász specialista azt mondta, hogy a bõre teljesen rendbejött.  Ez az asszony beszámolt arról is, hogy a spárga kúra meggyógyította a vesebetegségét is, ami 1949-ben kezdödött.  10 alkalommal esett át vesekõ eltávolításon, levolt százalékolva a veséje állapota miatt.  A spárga kúrának túlajdonítja a veséje gyógyúlását is. Kérlek bennetek  hogy tovább népszerüsítsétek a jó hírt és segítsen minket hozzá, hogy további nagyszámú esetrõl kapjunk információt, melyekkel sikerül meggyözni a kételkedõ egészségügyi szervezeteket a természetes orvoslásról. A spárga tartalmaz egy bizonyos fehérjét, melyet "histones"-nek hívnak és aktiv szerepe van abba, hogy megakadalyozza a sejtek növekedését.  Ez ókból hiszem azt, hogy a spárga birtokol olyan anyagot, mely normalizálja a sejtek növekedését.  Ezek a tulajdonságok szerepet játszanak a rákbetegség legyõzésében és az egész testre üdítõleg hatnak.