A HOSSZÚ ÉLET TITKA

“Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg” A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a természetes halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be és ez annyira meglepett engem 75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen. De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem. Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán. Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.   Most pedig következzék egy kis tudomány: Arizonában 1993. novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztették, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak. Három év múltán a Kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: -ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek. Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális. Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év. Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak. Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnod kell, ha hosszú életűek közé akarod sorolni magad. Tehát ha 120-140 évig akarsz élni, akkor: Először is, kerüld a veszélyes szituációkat, például ne lépj taposó aknára..... Kerülnöd kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszol, dohányzol, iszol, csúcsforgalomban rohangálsz az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéled a 120. életévet. Ez talán  humorosan hangzik, de mégsem ha  belegondolsz, évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek.   Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos. Szükség van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásványianyag, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat. Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálékkiegészítők, és az orvosok is állandóan erről beszélnek nekünk. A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. április 6-án.  Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. 1,mint állat orvos le kell írnom a következőket az egyik nép betegségről... Bizonyára hallottad  már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állat orvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk magyon drága mulatság lenne. Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyéb ásványok és tetraciklin segítségével. Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza és gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: „…reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek…” Itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „gyógyítható”. Azt írják: „a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével gyógyítható”. Mi a bizmar? menj el egy gyógyszertárba és egy szendvics áráért vegyél meg egy üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély gyógyítható. Lehet meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatsz! Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között? Így van, egy szörnyű betegség, rák a neve. 1993. szeptemberében a Bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet. Öt éven át 29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C-vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak. Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk. Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít. A rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul véleményét támogatjuk ??? Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezenkívül szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is. Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az Evitamin, a béta-karotin és a szelén. Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 9%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek, a gyomor és a nyelőcsőrák esetében 21%-uk élte túl.     Megyünk tovább. Ízületgyulladás; 1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-, prednizolon-, kortizon-injekciókat, és különböző fizikoterápiás kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere. Ekkor azt mondtam: „Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék.” A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál aprított csirkeporc, narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen helyreálltak az ízületek funkciói. Most pedig megnevettetem Önöket. A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegséget, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „… 300 dollár egy kapszula, összesen 25 beteg…”. De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait. Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még az ízületgyulladás. Hallott már valaki az Alzheimer-kórról? Most mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség, amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani? El tudod képzelni, mekkora veszteség érne egy farmert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz? Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy levelet 1992. júliusában, amikor a Kaliforniai Egyetem San Diegói orvosi tanszéke közzé tette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben. Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni. Volt már szerencséd  vesekőhöz? Az orvos ilyenkor mitől tilt el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittek abban, hogy a vesekő az ételben található kalciumból képződik. Valójában a vesekő a saját csontjainkból képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni, akkora fájdalmat érez. Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. A háziorvosnak tudni kellene, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több mint 40000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a csoportban, ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt veseköve. Emlékszel? az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt? Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek. Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Rajtad áll a döntés. Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van a Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos. Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul. 1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt. Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel, stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza. A korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva. Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni. Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete.( vagyis nem szedett ásványi anyagokat) Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncolásakor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka.(Neki sem volt drága a vizelete.-az orvosok szerint aki vitaminokra költ annak csupán drága a vizelete) Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt. Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg, kardioamepátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget. Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardioamepátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket. Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is. Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: „Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!” Ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a szükséges ásványokat. Egy kis tanács: Vizsgáld meg a kezed és az arcod. Ha rózsaszínű foltokat látsz, akkor ez a szelénhiány korai tünete. Akkor 6 hónapig szedj kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről. Kinek van alacsony vércukorszintje? Az emberek, kb. a 10%- nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat cukorra. A króm és a vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet. És ha ezt figyelmen kívül hagyod, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a cukorbetegség. Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki. Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket. A cinkhiány Első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelőképességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a feleség főzött,„Én egész nap a konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!” „Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem”. Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket. Emlékezz, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra. Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15- 20 növényi összetevőt iktassuk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha neked is fontos  az életed minősége, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor  gondoskodj arról, hogy a szükséges mennyiségű tápanyagot, be vidd .   Van egy tragikus történet, sajnos a növények már nem tartalmaznak kellő mennyiségű ásványokat. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem. Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik csak ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék-kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írták alá a Kongresszusban. Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termés kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudod képzelni, mi lesz ? Elmondom, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok,és emiatt miegyütt és külön-külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítőásványpótlásért. Most pedig  néhány ásvány, hogy miért annyira fontosak. Csak egy párat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. A legelterjedtebb ásványt, a kalcium. Mindenki ismeri. A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek! Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor az arc egyik fele eltorzul,az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza. Csontritkulás: ez a betegség a 10. helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35000 dollárba kerül, de ha ne adj Isten, két protézisre van szükség, akkor 70000 dollárba. A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam, egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk. Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás (artritisz), oszteoartritisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás következménye. Tovább, magas vérnyomás; Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só. Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában. Ne higgy el mindent. Tudod, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „Ne egyenek sót, ne egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a vajat is fogyasztottak. Próbálj választani! Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?” Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam” – válaszolta a páciens. A következő probléma az izomgörcs; Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele. Következik a posztmenstruációs szindróma; lelkifizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag megduplázását javasolták és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt!!! Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a legtöbb derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van. Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. 1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: „a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével”. Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbia-i Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál. Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe.Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe. Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk. 1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25- 40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken. Nagyon rossz, ha olyasmit szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: „Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az ízületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt, rosszabbul lettem”. Kérdezem: „Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?” Válasz: „Kalcium-laktátot”. Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt. A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni „Cal added” (kalcium hozzáadásával készült) ásványokat. Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar. A harmadik csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban. A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több, mint a „Cal added” ásványok, és tízszer több, mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez. A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben átalakítják a fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket. De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz. A Titikaka-tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120- 140 évig is élnek betegségek nélkül. És minden olyan nap, amikor nem veszed be az ásványokat, lerövidíted az életed néhány órával, vagy akár nappal. Gondolkozz ezen és legyél egészséges! forrás:Mindenegyben Blog folytatás: http://www.talpgyogyasz.hu/index.php?c=374

OLAJOK FONTOSSÁGA

 Te is az egészséges, jó ételek szerelmese vagy ? - akkor bizonyára tisztában vagy azzal, hogy a  tiszta, hidegen sajtolt, telítetlen zsírsavakban és vitaminokban gazdag olajok fogyasztása  nagy hatása van az egészségünkre, külsőnkre és közérzetünkre . Ez tudományosan bizonyított, de csakis abban az esetben, ha 100%-ban természetes, a legmagasabb minőségű tiszta alapanyagokból előállított olajokat használsz. Süthetsz -főzhetsz  de nem mindegyikkel.  Vannak amelyeket nem javasolt hevíteni és inkább salátákra, vagy húsok utóízesítésére ajánlom. Íme a lista a fözéshez : 1. Olívaolaj Talán a leghatásosabb a szívbetegségek ellen. 2. Kókuszolaj Erősíti az immunrendszert, baktérium- és vírusölő hatású. A kókuszolaj egy természetes, könnyen emészthető, többször is felhasználható növényi zsiradék, ami 23 °C alatt megszilárdul, ezért kókuszzsírnak is hívják. A kókuszdió húsából készül, vegyi anyagok felhasználása nélkül, mechanikus úton, préseléssel. A kíméletes előállítási módnak köszönhetően nem tartalmaz egészségre káros katalizátor- és oldószermaradványokat, bomlástermékeket.  3.Napraforgóolaj Segít a szív és érrendszeri megbetegedések leküzdésében. 4. Szezámolaj Szív és érrendszeri megbetegedésekben, magas vérnyomásban, valamint cukorbetegségben szenvedőknek ajánlott. 5. Mogyoróolaj Segít az érelmeszedés elleni küzdelemben. 6. Szőlőmagolaj Erős antioxidáns-gátolja az öregedést. Szívbarát, gyulladás gátló, védi a keringési rendszert a meszesedéstől, erősíti a hajszálereket. Külsőleg fiatalítja az arc, nyak, dekoltázs bőrét, és regenerálja a hajas fejbőrt, ezért hajpakolásként, arc-és testápolóként is ajánljuk. Omega/3=0,4%  Omega/6= 75,6% Omega/9=12% E vitamin=15mg Bövebben : http://www.talpgyogyasz.hu/index.php?c=141 7.Szójaolaj Az agy működésére van jótékony hatással, valamint gyulladás és vérzésgátló szerepe van. A többi olajat inkább salátákra, vagy ételek utóízesítésére javaslom.

103 ÉVESEN ORVOS

A japán Times magazinnak elárulta, hogy szerinte mi a hosszú élet titka. 1. A testünket nem szabad fölöslegesen stresszelni Akkor jön az energia, amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben. Attól, hogy eszünk és alszunk, még nem lesz több erőnk. A testünket nem szabad korlátok közé szorítani, azt kell tenni, ami igazán jólesik. 2. Tartsuk meg az optimális testsúlyt Azok az emberek, akik sok évet megértek, függetlenül, hogy milyen nemzethez, nemhez, fajhoz tartoztak, egy közös dolog volt bennünk: nem voltak túlsúlyosak. Én minden reggel megiszok egy csésze kávét, egy pohár narancslevet, amelybe van egy kanál olívaolaj, és egy pohár lenmagos tejet. Az olívaolaj jót tesz a vérereknek és a bőröm is szép lesz tőle. Ebédre is tejet és pár teasütemény fogyasztok, de ha sok munkám van, akkor ez elmarad. Vacsorára halat, kevés rizst, egy héten kétszer pedig 100 grammnyi zsírszegény húst is megeszek. 3. Tervezzünk előre Ez fontos, hiszen szeretem tudni előre, hogy mit fogok csinálni holnap, egy hét múlva. Véleményem szerint senki sem szabadna nyugdíjba menjen, legalábbis nem 65 éves korától, hanem jóval később. 4. Oszd meg másokkal is a tudásod Nagyon sok előadást tartok, egy évben több százat is. Van, hogy az elemi iskolákban beszélek, máskor meg az üzletemberekkel osztom meg a tudásom. Egy előadás 60 vagy 90 percig tart, mindezt állva végzem, így is erősítem magam. 5. Az orvosok nem tudnak mindenkit meggyógyítani Ha egy orvos javasol egy kezelést, terápiát, operációt, akkor kérdezzük meg tőle, hogy ezt ajánlaná-e a feleségének, gyerekének. Nem, mindig nem lehet mindenkit meggyógyítani, én hiszem azt, hogy a zene ereje, vagy az állatoktól kapott energia sokszor hatékonyabb orvosság, mint a tudomány által kifejlesztett gyógyszerek, eljárások. 6. Lépcsőzzünk mindennap és cipeljük fel magunk a csomagjainkat Ez is egy remek mozgásforma, én mindennap kétszer mászom meg a lépcsőket, csak hogy az izmaimat formában tartsam. 7. Felejtsük el a fájdalmat, szórakozzunk! A fájdalom sokszor kellemetlen tud lenni, de ha olyan dolgokat csinálunk, ami szórakoztató, akkor biztos, hogy enyhülni fog a rossz érzés. 8. Ne gyűjtsünk feleslegesen anyagi tárgyakat Nem kell ezzel foglalkozni, hiszen ha belegondolunk abba, hogy egyszer befejezzük földi pályafutásunkat, akkor már nem vihetünk semmit sem magunkkal. 9. Legyünk felkészülve a váratlan eseményekre Az élet eléggé kiszámíthatatlan. 1970-ben repülőgépen ültem, mikor a Fuji hegy mellett repültünk el, a gépünkkel le kellett szállnunk, az akkori kommunista hatóságok ugyanis letartóztattak. Négy napig egy székhez voltam kötve, 40 fokos volt a hőség, éreztem, ahogy az életfunkcióim megváltoznak, de az egészre úgy tekintettem, mint egy orvosi kísérletre. 10. Legyen példaképünk, és igyekezzünk nála is jobbá válni A kiválasztott példaképet azért érdemes követni, mert ösztönzőleg hat az emberre. Az édesapám az Egyesült Államokban orvosnak tanult, nekem ő egy hős volt. Találja meg mindenki a maga példaképét. 11. Önkénteskedjünk Mire az ember 60 éves lesz, már jó esetben van lakása, egzisztenciája, felnevelte a gyerekeit is, de ettől még ő értékes marad, nem válik feleslegessé. Erre jó az önkéntesség. Én 65 éves korom óta heti 18 órát töltök önkéntességgel.   Köszönjük: Dr. Shigeaki Hinohara

100 ÉV FELETT

Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. Ezek keleten, Tibetben és Nyugat-Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepeltek James Hilton „Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt. A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves,  1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla New-York Times-ban és London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves… Kelet-Pakisztanban élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban grúzok, akik szeretik savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is. 1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nál több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben. Az egyiken 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mulatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét. A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. és a 115. házassági évfordulójukat ünnepelték. A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai – szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön. A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korban halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól.  Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pikebetegség, majd beszélünk róla. Általában, ha nagyon hódolunk csokoládénak és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van. A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat. Szíriában 1933. júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer megnősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a Rekordok könyvébe. Úgyhogy ne búsulj, van még remény!